A mesterséges intelligencia alkalmazása, illetve üzemeltetése is több szabályozási nehézséget vet fel, ebből az első a joghatóság kérdése. A mesterséges intelligencia alapú alkalmazások általában olyan népszerű eszközökben (például okostelefonokban vagy okosotthon-vezérlőkben) és szolgáltatásokban (online piacterek, közösségi oldalak stb.) lesznek megtalálhatók, amelyek az egész világon nagyjából egyszerre jelennek meg és terjednek el. A gyártóknak nem érdeke a termékük vagy szolgáltatásuk elérhetetlenné tétele a világ egyes területein, ez nem is igazán kivitelezhető a nemzetközi kereskedelem és a világháló mai fejlettségi szintje mellett. Ebben a helyzetben a nemzetállami jogalkotás megint nem hatásos, mivel egyfelől rendkívül nagy terhet ró a szolgáltatást nyújtóra, másfelől nehezen állíthatók meg a modern technológia szolgáltatásai az országhatárokon. Egy-egy ország túl merev szabályozása legfeljebb azt érheti el, hogy a jogalkotó kizárja az országa lakosságát az új technológiákhoz való hozzáférésből, ami – a népszerűségvesztés mellett – hátrányosan érintheti az állam gazdaságát is. Egy ilyen szabályozás nehezen is érvényesíthető, gondoljunk csak arra, hogy milyen komoly infrastrukturális beruházást igényelne bizonyos online szolgáltatások elérhetetlenné tétele vagy működési módjuk megváltoztatása egy-egy országra korlátozott módon. Ráadásul a szolgáltatást nyújtó, vagyis a mesterséges intelligencia üzemeltetője és a szolgáltatást igénybe vevő személy, aki ténylegesen kapcsolatba kerül a mesterséges intelligenciával, az esetek nagy többségében eltérő országokban tartózkodik, így a szolgáltatás nyújtójára és igénybe vevőjére eltérő szabályozás vonatkozhat. Ez a helyzet is több visszásságot szülhet, ha egyes felhasználási módokat az egyik ország joga megenged, a másiké pedig tilt vagy korlátoz.1