A nyelvi formát öltő konkrét gondolat vizsgálata természetesen mindig valamilyen reálisan létező nyelvi tárgyra irányulhat csak, s ezt világosan ki kell jelölni. Láthattuk, Saussure-nek sok problémája van a szavak egyedi jelentését hangsúlyozó szóközpontú vizsgálatokkal, ennek ellenére, mint írja, mivel a nyelvi rendszer egységei „közvetlenül nem foghatók meg, szavakkal fogunk operálni. Ezek […] legalább megközelítő fogalmat adnak róla, amelyeknek megvan az az előnye, hogy konkrét; ezeket tehát úgy fogjuk fel, mint egy szinkronikus rendszer valóságos tagjaival egyenértékű mintapéldányok.” De miként lehet értéke egy szónak? Természetesen nem abban az értelemben, ahogyan a mindennapi életben, a társadalomtudományokban és az etikában használjuk az érték szót: valami, ami az érdekkel szembeállítva és rajta túl levően fontos szervező elve az életünknek. Saussure szerint „amikor egy szó értékéről beszélünk […], arra a sajátosságára gondolunk, hogy egy fogalmat ábrázol; ez valóban egyik aspektusa a nyelvi értéknek”.1 Ezért a félreértések elkerülése érdekében az érték helyett én inkább értelmet mondanék itt. A helyettesítést annál inkább megtehetjük, mert, mint látjuk, Saussure a nyelv értéke kifejezést a nyelv általános értelme szinonimájaként használja, amely szerint a nyelvnek egyszerre van specifikus emberi-közösségi értelme és haszna vagy jelentősége. Avagy fordítva: ha a nyelv értéke kifejezést a tettek motívuma értelmében használjuk, félreértjük Saussure felfogását.