A szöveg tehát szövegmondatokból áll, ennek megfelelően a kohézió szövegszintje a cselekvési kapcsolódások alakításának szabályait és lehetőségeit hordozza. A Bevezetés tipizálja és csoportosítja ezeket a lehetőségeket: három csoportban (újra-előfordulás, tömörebbé tétel, viszonyjelölés), majd ezeket is tovább differenciálja. Fontos tudnunk, hogy a szövegek felszínén járunk, az érzékelhető valóság területén, amellyel kapcsolatban gyakran hangzik el az efemer minősítés, mondván, hogy a dolog lényege nem ez, hanem az, ami ez alatt vagy e mögött van. Azt nem állíthatjuk, hogy a tettek minden vonatkozása kimerül az érzékelhetőség szintjén (a koherencia mint a jelentések szintje világosan meg fogja ezt mutatni), de az érzékelhető viszonyok és formák, vagyis kohézió nélkül nincs társadalmi-emberi létezés. Ennek megfelelően a cselekvés „felszíne” egy vonatkozásban maga a cselekvés. Minden cselekvő ember elsősorban érzéki valóságot hoz létre, akár dominánsan szimbolikus (nyelvi, beszédbeli stb.), akár dominánsan testi (helyváltoztató, manuális stb.) tettet hajt végre. A cselekvések megértéséből mindezt nemcsak nem lehet kihagyni, hanem ez a szint a tettek milyenségének és szerveződésének alapvető területe, mind a szövegcselekvések, mind a „cselekvő cselekvések” vonatkozásában. Már amennyiben nem pusztán csak spekulálunk a tettek természetéről, vagy tapasztalaton túli tényezőkből próbáljuk levezetni és megérteni azt, amit éppen tapasztalatunk.