Barabás A. Tünde (szerk.)

Kriminológia MA


A bűnmegelőzés jelentősége

Érdemes számba venni, hogy a közbiztonság létrehozásában kinek van felelőssége vagy lehetősége szerepvállalásra. Az első az állam: kötelező feladata rendészeti szerveket (elsősorban, de nem kizárólag a rendőrséget) működtetni, főleg – de nem csak – a közterületek rendjét védeni. Felelős azonban az állampolgár is: sorsáért, életéért, vagyonáért, sőt a közösség viszonyaiért is, amelyek bűnt teremnek. Tudnunk kell, hogy a közbiztonság hiánya lényegében az együttműködés hiányát jelenti emberek és emberek, emberek és intézmények között. Nagyon fontos a jól működő civil szféra is: az emberek öntevékeny közreműködése nélkül semmilyen állami cél nem valósulhat meg, különösen így van ez a kriminalitás kezelésével. S végül ma már semmiképpen nem hagyhatjuk számításon kívül a piacon megvásárolható biztonságot, a személy- és vagyonvédelmi vállalkozások szolgáltatásait. Ekképpen a közbiztonságot joggal nevezhetjük kollektív társadalmi terméknek. A realitás tehát az, hogy a bűnözés a közösségi élet tartozéka, meg nem szüntethető, de törekedni kell (és lehet) a károk és veszélyek mérséklésére, így a bűnözés elleni védekezést szervezni, támogatni kell.1 Azzal is tisztában kell lenni, hogy a bűnmegelőzés nem csodaszer, a bűnözés súlypontjai a bűnmegelőzési tevékenység hatására áthelyeződhetnek.

Kriminológia MA

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Ludovika Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 959 8

Vajon melyek a ma kriminológiai kutatásainak kulcskérdései, azok a témák, amelyek az NKE Rendészettudományi Karán folyó mesterképzések hallgatói számára a legkorszerűbb és leghasználhatóbb kriminológiai ismereteket nyújtják? A kriminológia milyen új kutatási eredményekkel, nemzetközi és hazai tapasztalatokkal támogatja a magas szintű rendőri munkát? A kötet három kérdéskört jár körül a hazai tudományos és gyakorlati élet legkiválóbb művelőinek segítségével. Az első rész fő témái a bűnmegelőzés elmélete és beépítése a stratégiai tervezésbe, majd a gyakorlatba; a közösség és a rendészeti munka összekapcsolása, valamint a napjainkban mindinkább teret nyerő szituációs és környezeti tervezés segítségével megvalósított megelőzés lehetőségei. A második rész a leginkább kiszolgáltatottak, a gyermek- és időskorúak kriminális veszélyeztetettségével foglalkozik, és a hazai és nemzetközi szabályozás alapján segít eligazodni a sérülékeny csoportok azonosításában és megfelelő kezelésében. A kötet harmadik része a bűnözés és a droghasználat összefüggéseit tárja fel, megmutatva a főbb hazai tendenciákat, az okokat, az egyes kábítószerek hatásmechanizmusát és jellemzőit, valamint a legfontosabb vonatkozó jogszabályokat.

Hivatkozás: https://mersz.hu/barabas-kriminologia-ma//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave