Bár Iser ritkán használja a kommunikáció kifejezést, világos, hogy hatáselméletében a mű szövege és az olvasó szövege egymással kommunikációs viszonyban van, mégpedig egy többszörös visszacsatolás révén. A kommunikációt s a kommunikatív szituációt általában személyek közvetlen viszonyához szokás kötni, miközben nincs elvi akadálya annak, hogy kommunikációnak tekintsük azt a közvetett viszonyt is, amely egy tudományosművészi alkotás és annak olvasója-értelmezője között létrejön. Mint az előző részben láttuk, a közvetlen szemtől szembeni kommunikáció beletereli ennek értelmezőjét olyan meghatározottságok keresésébe, amelyek állítólag determinálják mind a kommunikáló személyek magatartását, mind a kommunikált módokat és tartalmakat. Ez talán azért fogadható el, mert a közös cselekvés kialakítására irányuló szemtől szembeni személyközi kommunikáció ab ovo az egyértelműségről szól, pontosabban annak megtalálási igyekezetéről, miközben, írja Iser, van olyan kommunikáció is, amely a közlések lehetőségfeltételeire irányul, továbbá nem az értelmezések lezárását ambicionálja, hanem azok nyitottan tartását. Ez alapvetően az irodalmi művek és a tudományos munkák értelmezői olvasása, amely nem egyszeri tett, hanem folyamat, amelyben a szerző és értelmezője, ha áttételesen is, de többszörösen értelmezik egymás jelentéstermelését és szövegeit. Iser azt vizsgálja meg, hogy milyen jellegű és típusú kommunikációnak lehet ezt tekinteni.