Amikor Goldmann az irodalmi alkotások megismerésének szemléleti elveit és módszertani eljárásait taglalja, kifejezetten hangsúlyozza, hogy itt a megismerési tárgy és a megismerő alany nem választható szét olyan élesen, mint a természettudományokban. A rejtőzködő istenben ezt a következőképpen fogalmazza meg: „Amikor nem a világmindenség […] szektorának az elvont megismeréséről van szó, ami a fizikai-kémiai tudományok tárgya […], hanem a konkrét történelmi és a társadalmi valóságról, azt már nem kívülről, hanem belülről vesszük tudomásul, mert magunk is részei vagyunk a tanulmányozandó egésznek, megismerésünk ezért elkerülhetetlenül egy olyan sajátos perspektívából történik, amely az egészben elfoglalt helyünk következménye.” Majd ehhez hozzáfűzi: „Ezért képtelenség napjainkban a történelem és a társadalom vitán felül [álló] objektív megismeréséről beszélni. Az objektivitás fogalmának ezen a területen csak úgy lehet pozitív és ellenőrizhető értelme, ha a relatív objektivitás fokát jelenti az egyéb, ugyancsak különböző részperspektívákból kidolgozott doktrínákhoz vagy elemzésekhez viszonyítva.” A „napjaink” kifejezést pedig úgy magyarázza, hogy elvileg (de csak elvileg) elképzelhető egy olyan társadalom, amelyben az emberek között nincsenek lényegi különbségek, ellentétek pláne nincsenek, s egy ilyen meseszerű társadalom esetén „talán beszélhetnénk a humán tudományoknak a fizikai-kémiai tudományokéval analóg objektivitásáról”.1