Marshall McLuhan már 1967-ben megjelent könyvében, a The Medium is the Massage-ben felhívja a figyelmet arra, hogy a politika, amely képtelen a tömegmédia közönségét kreatívan részvételre buzdítani, a tegnap válaszait adja a ma kérdéseire (McLuhan 1967). Azaz a politika, amely narratívái formálásakor nem él a sokcsatornás tömegkommunikáció kínálta lehetőségekkel a közvélemény befolyásolására tett kísérlete során, képtelen üzeneteit hatékonyan eljuttatni a célcsoportokhoz. McLuhan óta egyre kevésbé vitatott tény, hogy az elektronikus médiumok megjelenése és elterjedése új korszakot nyitott a tömegmédia és a politikai kommunikáció viszonyában. A rádió és a televízió használata megalapozta, az új kommunikációs technológiák (internet, mobiltelefon stb.) expanziója pedig napjainkban felgyorsítja azt a folyamatot, amit a politika mediatizációjaként ír le a médiatudomány. A politika mediatizálódása alatt eleinte azt a jelenséget értettük, hogy a média növekvő társadalmi jelentősége, ha úgy tetszik, hatalma következtében a politikai kommunikátorok egyre erőteljesebben vették figyelembe narratíváik megalkotásakor a média szabályait, céljait, gyártási logikáját. Ennek eredményeként a célközönség megszólítására törekvő politikusok narratíváikat és kommunikációs cselekvéseiket ráhangolják a tömegmédia által előnyben részesített időzítésre, formátumra, stílusra, nyelvezetre, sőt, tartalmi elemekre is. Egyszóval, a politikus kommunikációs tevékenységét a tömegmédia sajátosságaihoz igazítja. A sokcsatornás kommunikáció és az újmédia szerepének növekedésével a politika mediatizációja felgyorsul, aminek következtében egyre erőteljesebbé válik a tömegmédia és a politika kölcsönhatása, azaz egyre inkább összefonódik a politikai kommunikáció stratégiája és iránya a tömegmédia gyakorlatával.