Ha van a kognitív nyelvészek számára fontos tanulsága a fentiekben bemutatott neurobiológiai és pszichológiai modelleknek, akkor azt úgy lehetne megfogalmazni, hogy az emberi tudatot olyan testi cselekvési szituációkat megjelenítő fogalmi reprezentációk ezrei strukturálják, amelyek hálózata mérhetetlen fogalmi gazdagságot eredményez. Ez a hálózat a valóságra reflektál: a fizikai és társadalmi tapasztalatokban rejlő valós összefüggéseket jeleníti meg. Olyan adatstruktúrákat képez, amelyek keretként szolgálnak a cselekvési helyzetek értelmezéséhez és a helyzetekhez leginkább illő szerepek és viselkedési formák kiválasztásához. A mindennapi jelentésalkotásban és kommunikációban döntő szerepet játszó narratívákat is ilyen, az események és cselekvések fogalmi reprezentációjának gazdag kapcsolatrendszeréből merítő adatstruktúrákként, ha úgy tetszik, szituációelemző sémákként határozhatjuk meg. Azaz a narratívák lényegüket tekintve nem mások, mint a cselekvési szituációk azonosításakor értelmezési keretként szolgáló fogalmi hálózatok. Az általuk aktivált eseménystruktúra-sémák (kezdet – középpont – befejezés) valamennyi problémamegoldó cselekvésünk tapasztalatában és fogalmi reprezentációjában jelen lévő értelmezési minták. Ezeket hívjuk segítségül a cselekvési helyezetek elemeinek azonosításakor a legegyszerűbb cselekvésektől a legösszetettebb kommunikatív aktusokig. A narratíva és a cselekvések fogalmi reprezentációja közötti belső viszonyból fakadóan a mindennapi szituációk megértését segítő, egyszerű narratívák szerkezetének kulcsa az emberi cselekvés struktúrájában keresendő (Pléh 1986). Ez a felismerés összhangban van a történetmesélő funkciót a pszichikum általános antropológiai sajátosságaként megközelítő pszichológiai metaelmélet, a narratív pszichológia azon alapvetésével, hogy a gondolkodás történetmesélő formájának meghatározó szerepe van az én és az identitás létrejöttében (Bruner 2001; Bruner–Lucariello 2001; Pléh 1986, 1996, 2012, 2020; László 2005). Ez az énpszichológiában egyre nagyobb teret nyerő és a fiktív én narrativista koncepcepcióját, valamint a megtestesült én narrativista koncepciójának különböző változatait egyaránt megtermékenyítő metaelmélet a történetmesélést a valóság tudati konstrukciójának jelentést és értelemet adó folyamatként ragadja meg, és ebből kiindulva az én azonosságának problematikáját az élettörténeti elbeszélés jegyében vizsgálja.