Az első részben leírt statikai modellek a maguk tisztaságában sehol sem találhatók meg manapság, és a történelem során is csak ritkán valósultak meg. Inkább amolyan weberi ideáltípusoknak kell őket tekinteni, amelyek funkciója, hogy egy meglehetősen összetett jelenséget könnyebben tudjunk megfejteni és leírni. A modellek azért nem őrzik meg tiszta formájukat, mert mindegyiket elérte valamilyen mértékű változás, akár külső, akár belső okoknál fogva. Mindez térben és időben természetesen egyenlőtlenül oszlik meg, hiszen ma is vannak olyan közösségek, akik körében a változás minimális (például vadászók-gyűjtögetők), míg mások esetében óriási a változás üteme és mértéke. A változások azonban nem csupán mélységükben különböznek, hanem szerkezetükben és így következményeikben is, hiszen egészen más változást jelentenek a belső okokra visszamenő, organikus fejlődés okozta változások, mint a külső hatások, esetleg erőszakos kényszerek által diktált eltérések. Analitikai szempontból ezeket mindenképpen érdemes elkülöníteni, ezt a legjobban úgy érhetjük el, ha néhány fő változástípust külön terminussal írunk le, mert ezáltal olyan alapfogalom-készlethez jutunk, amit a továbbiakban végig használni lehet. Ezek a transzformáció, az adaptáció és a reorientáció. Mindegyik fogalmat történetileg is elhelyezem, és példákkal illusztrálom a folyamat lefolyásának lényegét és okságát. Ezek közül több már az előző részben is részletes kifejtésre került, ezeket nem ismétlem meg, csak utalok rájuk, vagy röviden összefoglalom lényegüket.