Ahhoz, hogy a nemesi kéréseknek helyénvaló, udvarias vagy udvariatlan voltáról megállapításokat tehessek, a gyűjtött adatokat azonosítottam a Blum-Kulka–House–Kasper (1989: 278–280) szerzőhármas kilenc csoportot számláló kategorizációján kívül két másik elméleti keret segítségével, Locher és Watts kapcsolati munka (relational work) fogalmának (Watts 2003; Locher–Watts 2005: 17), valamint Spencer-Oatey (2002, 2008: 12–16) öttagú kapcsolatkezelési modelljének (rapport management) a felhasználásával. Bár a Blum-Kulka, House és Kasper-féle keretrendszert (Blum-Kulka–House–Kasper 1989: 278–280) elsődlegesen nem az udvariasság vizsgálatára alkották meg, a modell szolgáltat néhány fogódzót ennek elemzéséhez is. Saját koruk szinkrón nyelvi állapotából kiindulva a kutatók úgy vélték, hogy minél indirektebb módon formálják meg a kéréseiket a megnyilatkozók, annál udvariasabbnak számítanak a létrehozott mondatok (Blum-Kulka–House–Kasper 1989: 278–280). Mindezek ismeretében a nemesek által leggyakrabban használt közvetlen kérések [1, 2] nem tekinthetők udvarias megjelenítési formáknak. Mivel a férfiak nagyrészt a legdirektebb, felszólító móddal [1] konstruálták meg vágyaikat, a nők pedig e stratégia mellett a közvetettebb csoportokat, általában a kér performatívumot [2] és a további indirekt eszközöket [4, 8] részesítették előnyben, kéréseik a férfiakéhoz képest udvariasabbnak tarthatók. Fontos azonban figyelembe venni azt is, hogy amit ma helyénvalónak, udvariasnak vagy udvariatlannak ítélünk, nem feltétlenül egyezik meg a 16–18. században meghatározott társadalmi csoportokban, jelen esetben a főnemesi rétegekben annak nevezettel. További lényeges kritérium az is, hogy kihez intézzük kéréseinket (családtaghoz, baráthoz, ismerőshöz stb.). Bár a nyelvileg kidolgozottabb megnyilatkozás általában udvariasabbnak számít, lehetnek olyan helyzetek, amikor egy egyszerűbb szerkezet pragmatikailag célravezetőbb (Tátrai 2011: 42, 2017: 918). A nemesek direkt kéréseiről ezáltal nem jelenthető ki, hogy ne lennének helyénvalók. A nők udvariasabb kérésmegformálása mögött pedig az a tény is állhat, hogy a középmagyar korban a férfiaknak alárendelt személyek voltak, amely helyzet a nyelvükben is leképeződött a közvetettebb módok alkalmazásával. A modell szerint udvariasnak/udvariasabbnak tekintett formuláik a középmagyar kor e társadalmi csoportjában kevésbé a kimondottan udvarias kérési típust, sokkal inkább a helyénvaló nyelvi viselkedést szemléltethették.