Farkas Jácint, Raffay Zoltán, Gonda Tibor

Utazástudomány: akadálymentességi dimenziók


A People First Egyesület projektjei

A People First érdekérvényesítő program 1968-ban Svédországban indult el szülők által alapított szervezetként. Mottójuknak a következőt választották: „Helyettük, értük beszélünk!” Ez a mottó mára értelmét vesztette, hiszen egyértelművé vált, hogy az érintettek maguk tudnak legjobban beszélni magukról. Ezt követően a People First mozgalom nemzetközi hálózattá fejlődött, amelyben Magyarországot a People First a Társadalmi Elfogadásért Magyarországi Központi Közhasznú Egyesület képviseli (röviden: People First Közhasznú Egyesület – Pécs). Az egyesület segíti és támogatja a fogyatékossággal élők önálló életvitelét az élet minden területén, mint az önálló lakhatás, képzés, munka, szabadidő, érdekvédelem, akadálymentesítés. Az egyesület tagsága alapvetően fogyatékossággal élő teljes értékű emberekből, kisebb mértékben őket segítőkből és szakemberekből áll. Az egyesület különlegessége és egyben erőssége, hogy nem csak egyfajta fogyatékosságra koncentrál. A szervezet feladatai között megtaláljuk a társadalom érzékenyítését, az akadálymentesítést Pécsett, nemzetközi projektekben való részvételt és aktív együttműködést hasonló célú helyi és országos szervezetekkel.

Utazástudomány: akadálymentességi dimenziók

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 993 2

Eddigi életem során két meghatározó időszak volt, amikor magam is szembesültem az akadálymentesség kihívásával. Az első, amikor a játszótér felé gyermekem babakocsijával kellett rendszeresen átbukdácsolni a HÉV-átjárón, a második pedig, amikor egy műtétből lassan felépülve igyekeztem (tömeg)közlekedni. Kétségtelenül inspiráló tapasztalatok voltak. Az igazi tanulságot azonban azok a kalandok jelentették, amelyeket e könyv társszerzőjével, Farkas Jácinttal éltem át. Dermesztő hidegben várni az amúgy is ritkán járó, alacsony padlós buszt, amelynek sofőrje lusta volt megállni és lehajtani azt a bizonyos rámpát a kerekesszéknek – inkább érzéketlenül továbbhajtott. Vagy a liftben tömörülő egyetemisták zavart tekintetét figyelni, amikor rájöttek, illene kiszállni és helyet biztosítani a rászorulónak – persze a csordaszellem ezt nem tette lehetővé. A tehetetlenségtől felgyülemlő dühöm mégis talán akkor volt a maximumon, amikor a vasúttársaság az előre leegyeztetett akadálymentes szerelvényt aznap „elfelejtette” forgalomba állítani, így meghiúsult a régóta tervezett közös utazás. (Egyébiránt egy PhD-védésre indultunk, amely az akadálymentes turizmusról szólt…) Ha nem is a világot, de Európát járó turizmuskutatóként megerősíthetem, amit e könyv szerzői kimondva-kimondatlanul üzennek az olvasónak: előbb-utóbb, ideig-óráig, így vagy úgy, de minden ember fogyatékossággal élővé válik, és mivel az utazás a XXI. században létforma, a szabadidő eltöltésének, a hivatás végzésének meghatározó tevékenysége, sürgős és hatékony szemléletváltásra van szükség. Ebben segít ez a hiánypótló kiadvány. Az akadálymentesség problematikája – ha nem is tekinthető fehér foltnak a hazai turizmustudományban – feltétlenül az alulkutatott témák egyike, különösen attitűdbeli aspektusainak feltárása várat(ott) magára. Mert valóban nem minden akadálymentesített kínálati elem akadálymentes. Az akadálymentesség a fejekben él: átgondolni, észlelni, ha kell, empatikusan segíteni. Egy rámpa önmagában mit sem ér, ha a teljes útvonal nem akadálymentesített. (Részlet az előszóból.)

Hivatkozás: https://mersz.hu/farkas-raffay-gonda-utazastudomany-akadalymentessegi-dimenziok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave