Jászberényi Melinda, Ásványi Katalin (szerk.)

Családban utazunk

Kutatások és gyakorlatok a családi turizmusban


Bevezetés

Ahogyan a vízparti turisztikai desztinációk többsége, úgy a Balaton is elsősorban a nyári főszezonban realizálódó üdülések színtere, amely termék legfontosabb keresleti szegmensét a családok képezik (Kántor–Lőrincz 2020). A „magyar tengerként” is aposztrofált tó (Rácz 2013) vizének átlaghőmérséklete az északi félteke nyarán, tehát a közel három hónapos tanítási szünetben éri el azt a szintet, amely fürdőzésre tartósan alkalmassá teszi (Lovász 2015), így a családosok, különösen a kisgyermekesek a június–augusztusi időszakot preferálják a Balaton felkeresésekor. A tó és térsége közel másfél százada a magyar társadalom szabadidő-eltöltésének színtere, identitásának része, kezdetben elsősorban az arisztokrácia, a 20. század 60-as éveitől egyre szélesedő generációk sora szocializálódott úgy, hogy gyermekkorának nyarait balatoni táborokban, vállalati, szakszervezeti üdülőkben, családi nyaralókban, illetve különféle kereskedelmi, illetve magánszálláshelyeken töltötte (Czeglédi 1982, Slachta 2014, Kiss–Bogáromi 2018, Kaposi 2021). Annak ellenére, hogy már a rendszerváltozáskor megfogalmazódott az igény a Balaton kínálati palettájának színesítésére (Lengyel 1994a, 1994b), az erőfeszítések turisztikai termék formájában (például borturizmus, aktív turizmus) ugyan jól láthatók, de a mai napig nem sikerült áttörést elérni az alapvetően térspecifikus termék diverzifikálásában. Ennek oka elsősorban abban keresendő, hogy a Balaton turisztikai miliőjében az éghajlat és a domináns tájelem szimbiózisa (Rátz–Michalkó 2007) olyan mértékben determinálja a kereslet igényeit, amely megnehezíti a vízparti üdülőturizmusra berendezkedett térség szegmensorientált fogyasztásának sikeres bővítését. Mindaddig, amíg a természeti adottságok dominálta Balaton nyári desztinációként él a potenciális turisták fejében, a térség turisztikai kínálatának bővítésére tett kísérletek elsősorban akkor válhatnak sikeressé, ha azokra az első számú keresleti szegmens, a családok igényeinek, fogyasztási preferenciáinak figyelembevételével kerül sor (Lőrincz et al. 2019, Sulyok et al. 2020). A „Balaton Európa családi tava” szlogen valamikor a 90-es évek közepén nyerhetett polgárjogot, 1996-ban Nemcsók János Balatonért felelős kormánybiztos már így hirdette a térség megújítását célzó koncepció központi üzenetét.1 A szlogen 2009-ben ismét előkerült, a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság egyik előterjesztési anyagában, de a dokumentum és az üzenet további sorsa az idő homályába veszett.2 Jelen tanulmányban a családbarát fókuszt az innovatív turisztikai termékfejlesztés horizontális megközelítéseként értelmezzük (Ásványi et al. 2019a, Irimiás et al. 2019) és bemutatjuk a Balaton kínálatának családbarát szemléletű bővítési alternatíváit. A Balaton ma is jó hely, tehát a turisták beszélnek róla, ajánlják másoknak, visszatérnek és gyakran második otthonuknak választják (Fonyódi et al. 2023, Michalkó 2023), de annak érdekében, hogy a jövőben még jobb hellyé válhasson, a fejlesztéseknek a családbarátság táptalajában kell gyökereznie.

Családban utazunk

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 664 009 5

A kötet célja, hogy megismertesse a hazai turisztikai szakértőkkel, kollégákkal és a turizmus területén tanuló hallgatókkal, hogy milyen lehetőségek vannak a családi turizmusban és milyen jó példái vannak már Magyarországon. Az elméleti példák mellett kitekintést adunk a hazai és nemzetközi jó gyakorlatokra, nemcsak a turizmus, hanem a kultúra különböző területeiről is. Bemutatjuk, hogy milyen kutatási és piaci trendek érvényesültek a családi turizmus területén az elmúlt időszakban. A családbarát szálláshelyek minősítésére és az ebben rejlő lehetőségekre több oldalról is rávilágítunk. Megvizsgáljuk, hogy a családbarát szempontok hogyan tudnak érvényesülni egy múzeum, kastély, egy tudományos élményközpont vagy akár egy apátság számára. A rendezvények szempontjából jó példákkal szolgálunk az üzleti rendezvényekről és a fesztiválokról is, valamint desztinációs és termékfejlesztési oldalról is hozunk jó példákat a családbarát szemléletre.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jaszberenyi-asvanyi-csaladban-utazunk//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave