Ebben a fejezetben már utaltunk arra, hogy a deviancia elterjedtebb megfogalmazása szerint egy adott közösségben uralkodó és a közösség többsége által egységesen elfogadott normáktól való eltérést, elhajlást jelent. A deviáns jelző önmagában sokféle magatartásformát jelöl, magyarázatára ma már széles elméleti tudásanyag áll rendelkezésünkre. Okait az elmúlt több mint egy évszázadban sokféle tudományterületen vizsgálták, és az erről szóló elméletek képviselői közül egyesek individuális folyamatok, mások társadalmi hatások manifesztációjaként tartják számon, de a kriminológiatudomány történetében ismert jó néhány megközelítés, amelyekkel azt próbálták bizonyítani, hogy a deviáns viselkedések genetikai vagy biológiai meghatározottságokban gyökereznek. Sokan úgy vélik, hogy a deviánsnak minősített egyén magatartásának veszélyességi fokát leginkább az fejezi ki, hogy a megsértett szabályokhoz milyen közösségi attitűdök kötődnek, vagyis mennyire fontos és meghatározó értékeken alapulnak. Mivel a normasértőnek tartott viselkedés köztudatban elterjedt fogalomköre magában foglal számos „eltérő”, de veszélytelen viselkedésformát vagy jelenséget, célszerű kijelölni azokat a szempontokat, amelyek figyelembevételével kiemelhető és leszűkíthető a legnagyobb kockázatot jelentő deviációk csoportja. A deviánsnak tartott magatartások definíciói között vannak olyan közös vonások, amelyek egységesen utalnak az univerzálisan károsnak ítélt magatartásformákra. Többek között 1. a társadalom többsége negatív értékítéletét fejezi ki a deviánsnak minősített magatartásokkal szemben; 2. az adott magatartás komplex reakciót vált ki mind a társadalom tagjaiból, mind a kontrollintézmények részéről; 3. a deviáns viselkedésforma nem lehet túlsúlyban a konform magatartásformákhoz képest; és 4. veszélyt jelent az egyénre és a közösségre, beleértve a deviáns személyt önmagát is (ön- és közveszélyesség). Efféleképp a deviancia olyan magatartás, amelyet a társadalom többsége elítél, a közösség és a kontrollintézmények reakcióját váltja ki, kisebbségben van az uralkodó magatartásmintákhoz képest, valamint ön vagy közveszélyes (Gönczöl‒Kerezsi 1993; Rosta 2007; Giddens 2008; Andorka 2006; Becker 1963, 19–72).