Már több mint egy évszázada elfogadott tézis, hogy a devianciának a társadalomra nézve nem csupán negatív hatásai vannak. A normahatárok átlépése olyan megszokottól való eltérésként is értelmezhető, amely egy közösség működésének rigiditását feloldva a fejlődés és a modernizálódás irányába mutat, megerősíti és tudatosítja a társadalmi szabályokat, kijelöli a normarendszer határait, hangsúlyozza a kontrollintézmények működésének hiányosságait és fontosságát, vagyis pozitív funkciókkal rendelkezik. Émile Durkheim a 19. század végén arról írt, hogy a bűnözés minden társadalom része, és ha az elfogadott magatartásmintákhoz képest nincs túlsúlyban, normális jelenségként definiálható (Durkheim 1893, 2001; Gönczöl‒Kerezsi 1993, 10). Durkheim elmélete azóta sem vált meghaladottá, sőt sokan a biztonság holisztikus fogalmát is egyfajta egyensúlyi állapotként értelmezik, amely akkor optimális, amikor a társadalom legtöbb tagja még elfogadja a biztonságát veszélyeztető kockázatok szintjét (például a bűnözést). A deviancia pozitív funkciói abban is megnyilvánulnak, hogy folyamatosan revitalizálják a társadalom ellenálló képességét, és ezzel alkalmassá teszik a közösséget a jelenségek visszaszorítására. Az egyensúly a deviáns magatartások pozitív funkcióinak középponti eleme. Ennek egyik legjellemzőbb példája az alkoholfogyasztás az olyan közösségekben, ahol kulturális beágyazottságának köszönhetően nem tiltott, de mértéktelen fogyasztása már alkoholizmushoz vezet, ami a klasszikus devianciák egyike. Lehet úgy is fogalmazni, hogy ha az alkoholfogyasztás kulturálisan még elfogadott szintjének fenntartása nem valósul meg a mértéktelenség miatt, az alkoholfogyasztás túlsúlyba kerül, és elítélt életvitelhez vezet.