A prostitúció utcai formája önmagában is sokrétű és tagolt világot alkot, a különböző területeken (város, külváros, védett övezet, országutak mellett stb.) dolgozó prostituáltak különböző problémákkal szembesülnek. A rendszerváltás után a prostitúció hazai világának új szereplőiként megjelentek az autópályák és főútvonalak mellett dolgozó, úgynevezett országúti prostituáltak, akik egyrészt a korábban utcai prostituáltként dolgozók, másrészt pedig gyakran a prostitúcióra kényszerítés áldozataivá vált nők és fiatalok köréből rekrutálódtak. A közterületen dolgozó prostituáltak jellemzően rossz, infrastruktúra nélküli területeken állnak, naponta körülbelül tíz kliensük van. A lányok 70–80%-a dolgozik futtatónak, kisebb részük havonta fizet egy meghatározott összeget, amiért dolgozhat egy néhány méteres útszakaszon, illetve védelmet kap (Balogi et al. 2006). A prostituálttársadalmon belül a közterületen dolgozóknak van a legalacsonyabb iskolai végzettségük1 és a legrendezetlenebb családi hátterük – éppen ezért a prostitúcióból való kilépés is számukra a legnehezebb, a lányok körülbelül 10%-ának sikerül annak ellenére, hogy 86%-uknak szándékában áll (Balogi et al. 2006). A közterületen dolgozó prostituáltak és a rendőrség közötti összeütközések a városok belterületein a leggyakoribbak, a védett övezeten belüli tiltott kéjelgés vagy pedig nem védett övezetekben az egészségügyi kiskönyv hiánya von maga után szabálysértési eljárást. A prostituált elkövetőként jelenik meg a rendőri munkában (Juhász–Csikvári 2006), ami tovább nehezíti a prostituált és a prostitútor közötti szövetség megbontását (Borai 2005). A prostituáltakat gyakran igen erős érzelmi függés fűzi a futtatókhoz, vagy pedig jobban félnek tőlük, mint amennyire bíznak az igazságszolgáltatásban. A prostitútor ezen túlmenően infrastruktúrát és védelmet jelent a kliensekkel vagy más futtatókkal szemben (Juhász–Csikvári 2006). A közterületen dolgozó prostituáltak között a szerhasználat (elsősorban amfetaminok és marihuána) valós probléma, a felmérések szerint 70–80%-uk rendszeres szerhasználó (Balogi et al. 2006). A rendszerváltás után sorra nyíltak a masszázsszalonok, peepshow-k, szexklubok, valamint kiépült a prostituált és kliense között közvetítő escort service hálózat is (Kránitz 1997). A prostitútor által működtetett masszázsszalonokban, illetve más „illegális bordélyokban” a „főnök” teremti meg a szükséges infrastruktúrát, és nyújt esetlegesen védelmet a vendégekkel szemben. A lakásokban dolgozó szexmunkások általában akkor kerülnek szembe a hatóságokkal, ha a bérleti szerződés megkötésekor nem veszik figyelembe a szabályokat – ha például a szerződés csak az egyikük nevére szól, megállhat az üzletszerű kéjelgés elősegítésének vádja. Egészségügyi kiskönyvük nagyon ritkán van, sokszor meg vannak győződve arról, hogy azt csak a közterületeken dolgozóknak kell kiváltaniuk (Juhász–Csikvári 2006).