Barabás A. Tünde (szerk.)

Alkalmazott kriminológia


2. A viktimológia tárgya

 
  1. Az áldozatok jogi helyzetének elemzése, amely bemutatja az ember büntetőjogi védelmének terjedelmét, módját, továbbá a büntetőeljárásbeli sértett jogi helyzetét, szerepét (viktimálpozíció) (Kratochwill 1990; Cserei 2003);
  2. a sértettek bűncselekménytípusok szerinti jellemzőinek feltárása, a főbb biológiai, pszichológiai és szociológiai személyiségvonásainak, sajátosságainak megállapítása (viktimálmorfológia);
  3. az áldozat és a tettes közötti kapcsolat értékelése, az elkövető és a sértett interperszonális kapcsolatának és az ezzel összefüggésben keletkezett konfliktusok vizsgálata (viktimál-interdependencia);
  4. azoknak a szituációknak és körülményeknek a vizsgálata, amelyekbe a sértettek a bűncselekményt megelőzően, illetve annak elkövetésekor, majd ezután kerültek, valamint a cselekmény közbeni viselkedésük értékelése (viktimálhabitus);
  5. a sértett magatartásának vizsgálata a bűnüldözésben: a büntetőeljárás kezdeményezőjeként, illetve a bizonyítást, az elkövető felelősségre vonását segítő közreműködőként (viktimálinformáció);
  6. az áldozatoknak a bűncselekmény folytán elszenvedett testi épségét, egészségét, illetve dologi javait ért károsodások, valamint más hátrányok vizsgálata és e vonatkozásban az igazságszolgáltatás hatékonyságának értékelése (viktimálkompenzáció);
  7. empirikus kutatás a rejtett bűnözés nagyságrendjének, minőségének, a sértettek magatartásának és azoknak az okoknak a feltárására, amelyek őket a sérelmeik elhallgatására késztették (viktimállátencia);
  8. a társadalmi és életviszonyok, valamint a bűnüldözési tapasztalatok alapján az állampolgárok kriminális veszélyeztetettségének, az egyes egyének áldozati hajlamosságának behatárolása, s mindezek alapján sajátos bűnmegelőző intézkedések, a bűnös támadásokkal szembeni védekező magatartások javaslata (viktimálprofilaxis) (Tóth 1987, 41–42).
 

Alkalmazott kriminológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Ludovika Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 958 1

A bűnözés állandó, meg nem szűnő velejárója a társadalom működésének, megjelenési formái pedig folyamatosan idomulnak a változó körülményekhez. A kriminológia feladata a bűnözés eredőinek és változásainak feltárása, a kiváltó okok feltérképezése, valamint a megelőzés állami és társadalmi eszközrendszerének kidolgozása, segítve ezzel a rendőrség munkáját és erősítve a lakosság biztonságát. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen kiemelten fontos, hogy a diákok az elméleti tudás mellett alkalmazható ismereteket szerezzenek és megtanulják ezeket mindennapi munkájuk során használni. Ez tehát a célja az alkalmazott kriminológia oktatásának és az alapjául szolgáló tankönyvnek is, amelynek egyes témáit a hazai kriminológia és bűnügyi tudományok elismert elméleti és gyakorlati szakértői dolgozták ki, felhasználva a legfrissebb hazai és nemzetközi kutatások eredményeit. A tankönyv három részből áll: az első rész a kriminológia megismeréséhez és megértéséhez szükséges legfontosabb alapkérdéseket mutatja be, a második részben a jelenkori bűnözés egyes formáinak főbb jellemzőiről kap képet az olvasó, míg a könyv harmadik része a gyakorlatról szól, segítve ezzel a jövő szakembereinek munkáját.

Hivatkozás: https://mersz.hu/barabas-alkalmazott-kriminologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave