A közösségi bűnmegelőzés hatékonyságáról más bűnmegelőzési formákhoz képest kevés empirikus adat áll rendelkezésre. Ennek oka elsősorban a közösségi szemlélet komplexitásában keresendő, amely nagyon nehézzé teszi a beavatkozások hatásainak pontos mérését (Borbíró 2016, 833). Példaként felhozható, hogy a szomszédfigyelő (neighbourhood watch) mozgalmakra vonatkozóan ellentmondásos eredmények születtek. Egyes vizsgálatok szignifikáns preventív hatást mutattak ki, viszont mások szerint legfeljebb a szomszédsági viszonyok erősítésére alkalmasak. Borbíró Andrea szerint ebben semmi meglepő nincs, hiszen a szomszédfigyelő mozgalom sikeressége leginkább a megvalósítás mikéntjétől függ (Borbíró 2016, 240). A kezdeményezés Szomszédok Egymásért Mozgalom (SZEM) néven hazánkban is megjelent, azonban nem vált általánosan ismertté, és a bűnmegelőzésben sem tudott meghatározó tényezővé válni (Borbíró 2016, 234). Meglepő, hogy az Egyesült Államokban a népesség 20%-a, Kanadában 25%-a, az Egyesült Királyságban 14%-a olyan területen lakik, amely bekapcsolódott a mozgalomba. Kerezsi Klára a programmal kapcsolatos nemzetközi tapasztalatok tanulmányozása alapján rámutatott, hogy az ilyen típusú programok indítása a homogén, mobilitással kevésbé érintett közösségekben a legkönnyebb. Ellentmondásos viszont, hogy a polgárok csatlakozási hajlandósága azokon a területeken a legmagasabb, ahol alacsony a betöréses lopások valószínűsége. Érdekes megállapítás az is, hogy Seattle-ben (USA) a program beindítását követő egy éven belül érzékelhetően csökkent a lakásbetörések száma, viszont 18 hónap múlva már visszaállt az eredeti állapot (Kerezsi 1999, 108).