A rendőrség szervezeti hatékonyságának mérése számos országban egyre fontosabb kutatási területté nőtte ki magát. Azonban nincs tudományos egyetértés az alkalmazott formát, metódust illetően. Az is vita tárgyát képezi, hogy a különféle mutatók közül mit is használjanak, hogy proponálja a jobb teljesítményt. Abban viszont teljes az egyetértés, hogy a hatékonyságmérés potenciálisan kitűnő politikai és szakmai eszköz, és jelentős hatással lehet a rendőrség munkájára és megítélésére. Ami az indikátorok kiválasztását illeti, a nemzetközi kutatási eredmények egy érdekes paradoxonra világítottak rá: minél előnyösebb egy indikátor, annál kevésbé hozzáférhető vagy elérhető, és többnyire csak drágán produkálható. Az egyszerű indikátorok, amelyeket olcsón lehet „kitermelni” a rutin módon összegyűjtött adminisztrációs adatokból – bűnözési mutatók, nyomozáseredményességi, felderítési mutatók, reagálási idők és más hasonlók –, tipikusan a valódi teljesítmény tekintetében a legkevésbé informatívak, és jobban hajlamosítanak a negatív mellékhatásokra, ezeket a szakirodalom output indikátoroknak nevezi. Az informatívabb jellegű indikátorokat, mint amilyen a rendőrséggel való elégedettség, a tisztességes eljárások (rendőri bánásmód), az egyes bűnözési kategóriák látenciája, a legnehezebb és tipikusan sokkal költségesebb megragadni, és gyakran külön erre a célra létrehozott felméréseket igényelnek, főleg a minőségi aspektusok és a társadalmi hatások mérésére szolgálnak, és outcome indikátoroknak nevezik őket.