Barabás A. Tünde (szerk.)

Alkalmazott kriminológia


A vagyon elleni bűncselekmények megelőzésének lehetőségei

A prevenció kérdése kiemelt figyelmet érdemel a vagyon elleni bűncselekményekkel kapcsolatban, hiszen ez az a deliktumcsoport, ahol a potenciális sértett maga is sokat tehet a sérelem megelőzése érdekében. Ez elsősorban a bűncselekményi szituációra alkalmat adó helyzetek elkerülésével, illetőleg a védekezésre való felkészüléssel (például objektumvédelem, közösségi összefogás, környezeti tervezés, viselkedések, szokások tudatos alakítása) valósítható meg. Ennek módjait vizsgálja a szituációs bűnmegelőzés, ezen belül különösen a környezet átalakításával és az építészeti, környezettervezési módszerekkel foglalkozó úgynevezett CPTED1, vagyis Bűnmegelőzés környezeti tervezéssel mozgalom, amely az elmúlt évtizedekben a környezet „bűnkeltő hatását” és annak építészeti, táj- és egyéb környezeti tervezéssel történő megelőzési módjait vizsgálta.2 A másodgenerációs CPTED-elvek már rámutatnak a közösség megelőzésben játszott szerepére is. Természetesen ez a módszer csak a bűncselekmények egy része ellen kínál alkalmas megoldásokat, így hatékony szerepe lehet a lopások, különösen a betöréses lopások elleni küzdelemben vagy akár a rablások, rongálások megelőzésében.

Alkalmazott kriminológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Ludovika Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 958 1

A bűnözés állandó, meg nem szűnő velejárója a társadalom működésének, megjelenési formái pedig folyamatosan idomulnak a változó körülményekhez. A kriminológia feladata a bűnözés eredőinek és változásainak feltárása, a kiváltó okok feltérképezése, valamint a megelőzés állami és társadalmi eszközrendszerének kidolgozása, segítve ezzel a rendőrség munkáját és erősítve a lakosság biztonságát. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen kiemelten fontos, hogy a diákok az elméleti tudás mellett alkalmazható ismereteket szerezzenek és megtanulják ezeket mindennapi munkájuk során használni. Ez tehát a célja az alkalmazott kriminológia oktatásának és az alapjául szolgáló tankönyvnek is, amelynek egyes témáit a hazai kriminológia és bűnügyi tudományok elismert elméleti és gyakorlati szakértői dolgozták ki, felhasználva a legfrissebb hazai és nemzetközi kutatások eredményeit. A tankönyv három részből áll: az első rész a kriminológia megismeréséhez és megértéséhez szükséges legfontosabb alapkérdéseket mutatja be, a második részben a jelenkori bűnözés egyes formáinak főbb jellemzőiről kap képet az olvasó, míg a könyv harmadik része a gyakorlatról szól, segítve ezzel a jövő szakembereinek munkáját.

Hivatkozás: https://mersz.hu/barabas-alkalmazott-kriminologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave