Az önbecsülést sértő normasértések részletes prezentációja számos tudományos kutatásban és diskurzusban szerepel, a kibertérben manifesztálódó alakzatairól azonban jóval kevesebb meghatározással találkozhatunk. A virtuális interakciókban zajló megnyilvánulások leggyakrabban használt leírásait a Tabby TRIP in EU1 nemzetközi kutatás tanulmányaiban publikálták. A kutatások eredményei közt prezentált definíciók egyike a lángháború (flaming). A lángháború Emma Jane megállapításai szerint az ellenséges magatartás leggyakoribb kivetülési típusa, amely egy olyan érzelmileg túlfűtött online kommunikációval jár, amelyben túlsúlyban van a részrehajló, sértő, degradáló, profán megnyilvánulás, a düh, a harag és a nőket célzó arrogáns párbeszéd (Jane 2015, 65). A flaming egyre gyakoribb az internetes platformokon, és többnyire azok viselkednek így, akik a hagyományos színtéren is gyakran dühösek. Népszerűsége ennek ellenére emelkedik, aminek az egyik fő oka, hogy az internetezők többsége a virtuális kapcsolat személytelenségétől felbátorodva, racionális mérlegelés és önkontroll nélkül vezetheti le feszültségét. Az anonimitás és a személyes érintkezés hiánya csökkenti a saját haragjuk következményeitől való félelmet, és nagyon gyakran félreértelmezések hozadéka (Martin‒Vieaux 2016, 120–124). Egyes kutatók a flaming pozitív hatásait is középponti tényezőként tartják számon. Heidi McKee szerint egyes mintázatai a társadalmi lendület fenntartásának eszközei, az erőszakos magatartást blokkoló, nevelő célzatú cselekvések összessége (McKee 2002, 412–434). Wang és Hong sajátos megfigyelései mindezt alátámasztva arra mutatnak rá, hogy a flaming a folyamatosan zajló internetes interakció természetes hozadéka, és egyes közösségekben, mint például az akadémiai szereplők diskurzusai, neveli a tudatlanokat, és elriasztja a kommunikációs színtéren jelen lévő, de nemkívánatos személyeket (Wang–Hong 1995, 3–11).