Barabás A. Tünde (szerk.)

Alkalmazott kriminológia


A rendőri címkézést befolyásoló tényezők

A stigmatizálást nem lehet élesen elválasztani a rendőri szelekció folyamatától. A rendőri szelekció akkor valósul meg, amikor a rendőr hivatalos eljárásában vagy azzal összefüggésben, valamely külső vagy belső motiváció hatására, valamely cél elérésére célzottan választja meg intézkedéseinek helyét, alanyait és módját. Az eltűnt kiskorúak címkézési folyamatában ebből fakadóan a szelekcióhoz képest közel azonos attitűdök és külső hatások érvényesülnek, már ami a rendőr döntéseit és cselekvéseit illeti. A korábban említett külső elvárások közül kiemelhető a teljesítésre irányuló presszió, vagyis a megtalálásra formálisan előírt határidő szigorú betartásának kötelezettsége, illetve az erre irányuló külső kontroll súlya, ami voltaképp a legnehezebben elkerülhető, hisz a határidő betartása alapvető elvárás. A kiskorúak megtalálásának szűkös határideje a rendőrt egyre inkább arra késztetheti, hogy a fiatal előkerüljön, vele szemben a meghallgatás megtörténjék, és az ügy lezáruljon. Ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy a szökött kiskorút megtalálja. Folyamatosan visszatérő ellenőrzésekkel, adatgyűjtésekkel, majd a kiskorú környezetében történő dramatizálással megpróbálja elérni, hogy őt környezete feladja és átadja a rendőrségnek. Mindez legtöbb esetben eredményes, de negatív hatású is egyben, vagyis a dramatizálás következményeit idézheti elő.

Alkalmazott kriminológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Ludovika Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 958 1

A bűnözés állandó, meg nem szűnő velejárója a társadalom működésének, megjelenési formái pedig folyamatosan idomulnak a változó körülményekhez. A kriminológia feladata a bűnözés eredőinek és változásainak feltárása, a kiváltó okok feltérképezése, valamint a megelőzés állami és társadalmi eszközrendszerének kidolgozása, segítve ezzel a rendőrség munkáját és erősítve a lakosság biztonságát. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen kiemelten fontos, hogy a diákok az elméleti tudás mellett alkalmazható ismereteket szerezzenek és megtanulják ezeket mindennapi munkájuk során használni. Ez tehát a célja az alkalmazott kriminológia oktatásának és az alapjául szolgáló tankönyvnek is, amelynek egyes témáit a hazai kriminológia és bűnügyi tudományok elismert elméleti és gyakorlati szakértői dolgozták ki, felhasználva a legfrissebb hazai és nemzetközi kutatások eredményeit. A tankönyv három részből áll: az első rész a kriminológia megismeréséhez és megértéséhez szükséges legfontosabb alapkérdéseket mutatja be, a második részben a jelenkori bűnözés egyes formáinak főbb jellemzőiről kap képet az olvasó, míg a könyv harmadik része a gyakorlatról szól, segítve ezzel a jövő szakembereinek munkáját.

Hivatkozás: https://mersz.hu/barabas-alkalmazott-kriminologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave