Émile Durkheim anómia (értékválság) elméletének hátterében a Franciaországban végbemenő modernizáció társadalomra gyakorolt hatásainak vizsgálata állt. Az anómiaelmélettel kapcsolatos alapvetéseit az 1893-ban megjelent The Division of Labour in Society (A társadalmi munkamegosztásról), illetve az 1897-ben kiadott Le Suicide (Az öngyilkosság) című munkája tartalmazza. Durkheim kutatásainak egyik központi témája a társadalmi integráció volt, pontosabban az a kérdés foglalkoztatta, hogy mi tartja össze a társadalmat, és ezzel szemben mi okozza a társadalmi integráció zavarait (Durkheim 1893; Némedi 2005, 49). Durkheim a társadalmi integráció megvalósulását elsősorban a munkamegosztásban és annak erkölcsi hatásaiban látta. A munkamegosztás a társadalom minden egyes tagjában a szolidaritás érzését, az erkölcsi kötelezettségvállalást váltja ki, voltaképp társadalmi kohéziót formál (Némedi 2005, 51). A szolidaritásnak két formáját határozta meg, mégpedig a mechanikus és az organikus szolidaritást. Az előbbi pusztán a hasonlóságon, kollektív tudaton, az egymástól funkcionálisan nem függő kapcsolódáson alapul, és nem képezi alapját a modern társadalmaknak. Az utóbbit a modern társadalmak jellemzőjeként emelte ki, amely a partnerek közötti erkölcsi együttműködést jelenti, vagyis az egyik elem működése nélkülözhetetlen feltétele a másik elem működésének. A kölcsönös szolgáltatáson alapuló organikus szolidaritásban az egyének a társadalomban betöltött funkcióik és nem a leszármazásuk alapján kapcsolódnak, kiegészítik, kisegítik egymást, és jól szervezett társadalmat alkotnak. Durkheim nézőpontja szerint az integritás megbomlása a szervezetlen, a kényszerű vagy a diszfunkcionális munkamegosztásban rejlik. Abban az esetben, ha eme három természetellenes forma érvényesül, nem lehet beszélni szolidaritásról és ezzel együtt kölcsönös együttműködésről sem, így a társadalmi integritás nem érvényesül. Durkheim megállapításai azt fejezik ki, hogy ha a társadalmat a munkamegosztáson keresztül nem jól szervezik, a társadalmi integráció meggyengül, és rendellenes működést eredményez ‒ többek közt deviáns cselekvéseket. (Némedi 2005, 54.)