Kovács István

Egy empirikus kutatás részletei: a prostitúció jelensége és társadalmi kontrollja napjainkban


fejezet A kutatás

Miután – remélhetőleg – sikerült megismertetnem az olvasóval a prostitúció jelenségét, az abban részt vevő személyeket, a kezelésére tett intézkedéseket, a különböző korok jogszabályi környezeteit, az elkövetkező fejezetekben a saját kutatási eredményeimet mutatom be. Ha belegondolunk abba, hogy a prostitúció kezelésére irányuló legutóbbi szabályozás óta több mint 15 év telt el, és annak utóhatásai arról tanúskodnak, hogy a jelenség kezelésére tett erőfeszítések kudarcba fulladtak – a közterületi prostitúció szabályozatlan, a nemzetközi jogharmonizáció nem vezetett eredményre stb. – érdemes elgondolkodnunk azon, hogy a jelenség kezelésére irányuló intézkedéseket felülvizsgáljuk-e. Nem az olvasó a hibás, ha úgy gondolja, hogy e tanulmány is „csak egy a sok próbálkozás közül”, de mindent elkövettem azért, hogy a kutatást egy igen jelentős feltáró, elemző és rendszerező kutatómunka előzze meg, továbbá összegezve az elmúlt évtizedek tapasztalatait, egy olyan kutatáson, fejlesztésen és innováción alapuló stratégiát dolgozzak ki, amely a prostitúció jelenségének kezelése tárgyában nemcsak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is megáll(hat)ja a helyét. Amennyiben tudjuk, hogy a rendszer, amelyben élünk, nem működőképes, és reformért kiált, miért nem teszünk érte. Miért kell a sorozatos jogszabálysértésen alapuló hatósági kezeléshez asszisztálnunk? Miért kell megvárnunk, míg a szervezett bűnözői hálózatok újabb áldozatokat szednek? Miért nem halljuk meg embertársaink segélykiáltását? Több száz kérdés merül fel, amelyekre talán ez a kötet választ adhat. Éppen ezért szeretném most feltevéseimet, céljaimat, a vizsgálati módszereket, továbbá a megoldásra irányuló javaslataimat ismertetni, hogy az olvasó is megértse, sőt higgyen benne, hogy a közösség által kirekesztett csoportok társadalmi reintegrálására van segítség, valamint a jogszerű, szakszerű hatósági intézkedések megvalósulására is létezik megoldás.

Egy empirikus kutatás részletei: a prostitúció jelensége és társadalmi kontrollja napjainkban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Ludovika Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 964 2

Vannak olyan öröknek nevezhető társadalmi jelenségek, amelyek megmagyarázhatatlanul, de mindig a kutatások középpontjába kerülnek, arra a közélet, a tudományos és szakmai világ is árgus szemekkel tekint. Ilyen jelenség – többek között – a prostitúció is, amely akárcsak az ókorban vagy a középkorban, ugyanúgy napjainkban is közérdeklődésre tart számot. E kötet a prostitúció jelenségével és társadalmi kontrolljával ismertet meg bennünket, lépésről lépésre vezeti be az olvasót ebbe a látenciába burkolózó, titkos világba.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kovacs-egy-empirikus-kutatas-reszletei-a-prostitucio-jelensege-es-tarsadalmi-kontrollja-napjainkban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave