Kovács István

Egy empirikus kutatás részletei: a prostitúció jelensége és társadalmi kontrollja napjainkban


Az abolicionista modell eredményei

Az abolicionista szemlélet nagy előnye, hogy a prostituáltak vonatkozásában az alkotmányos, valamint emberi jogok gyakorlását maximálisan biztosítja, a jogi szabályozás megteremti az afeletti értékek védelmét. Mindemellett hátránya is ebben rejlik, ugyanis a túlzott szabályozás az ügyféli joggyakorlást ellehetetleníti, így fennáll a veszélye annak, hogy az ügyféli kör demoralizálódik. Amennyiben a kereslet megszűnik, úgy a szolgáltatás, azaz a kínálat önmagában értelmezhetetlenné válik. Bár a rendőrök valóságképe szerint a prostitúcióra nincs kereslet, mégis azt mondhatjuk, hogy ha ez így volna, vélhetőleg a prostitúció jelenségének kezelésére nem kellene intézkednünk. A kliensek tekintetében mindkét valóságértelmezés egyetlen közös eleme, hogy a kliensi kört a civil területen dolgozó férfiak alkotják. Az abolicionista szemlélet középpontjában a kliensi brutalitás áll. Ez a kutatás során kapott eredmények tekintetében az alábbiak szerint alakult. Elsőként meg kell jegyeznem, hogy bár rendőrök is járnak prostituáltakhoz, a domináns ügyféli kör a civil személyekre korlátozódik, ami a prostituáltak valóságértelmezésében a törzsvendégekkel is kiegészül. Az ügyféli erőszak tekintetében az alábbiakat állapítottam meg: a kliensek csoportja a kliensi erőszak alcsoportját tartalmazta, azon belül pedig a perverziót és a fizikai erőszakot különböztettem meg. A két elem közül a perverzió dominált. Kódok szintjén a kliensekkel folytatott nemi érintkezés erőszakmentes, kódcsoport szintjén kevésbé. Ami a nemi együttlét során kimutatható volt, az a kliensek perverziója.

Egy empirikus kutatás részletei: a prostitúció jelensége és társadalmi kontrollja napjainkban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Ludovika Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 964 2

Vannak olyan öröknek nevezhető társadalmi jelenségek, amelyek megmagyarázhatatlanul, de mindig a kutatások középpontjába kerülnek, arra a közélet, a tudományos és szakmai világ is árgus szemekkel tekint. Ilyen jelenség – többek között – a prostitúció is, amely akárcsak az ókorban vagy a középkorban, ugyanúgy napjainkban is közérdeklődésre tart számot. E kötet a prostitúció jelenségével és társadalmi kontrolljával ismertet meg bennünket, lépésről lépésre vezeti be az olvasót ebbe a látenciába burkolózó, titkos világba.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kovacs-egy-empirikus-kutatas-reszletei-a-prostitucio-jelensege-es-tarsadalmi-kontrollja-napjainkban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave