A kifárasztó mód elméleti alapjait Mao Ce-tung fektette le (Tse-tung 1961), amely a kifárasztó hadviselés elvén alapult (Taber 1969, 27). Mao úgy gondolta, s ez stratégiájának egyik kulcsfontosságú összetevője volt, hogy a helyi lakosságot be kell vonni a küzdelembe. Mao olyan doktrínát alkotott, amely a gerilla-hadviselés célkitűzéseinek maximálisan megfelelt, és egyedi módon ötvözte a politikát a háborúval (Taber 1969, 21). Felismerte, hogy az aszimmetrikus hadviselés során a gerillák elsődleges feladata a lakosság támogatásának megszerzése. A kifárasztó stratégia tehát elsősorban a helyi lakosság megnyerésére és ellenőrzés alatt tartására koncentrál. A történelmi tapasztalatok szerint azok az irreguláris hadviselést folytató mozgalmak, amelyek nem tudtak megfelelő támogatottságot szerezni a lakosság soraiban, hamar kifulladtak. Mao szerint: „Abban a pillanatban, amikor az ellenállás [a gerillaháborút vívó haderő – P. I.] elkülönül a lakosságtól, elveszik a végső győzelem reménye is” (Tse-tung 1961, 47–48). Mao talán leghíresebb kijelentése is erre vonatkozik, amelyben a lakosságot a vízhez hasonlítja, a gerillákat pedig halhoz. (Tse-tung 1961, 39). A gerilla-hadviselés igényli a lakosság támogatását, ezért nem fejlődhet abban az esetben, ha elszigetelik a gerillákat a lakosságtól. Mao kulcsfontosságúnak tartotta a kommunikációt, és tudatában volt a lakossággal szemben tanúsított tisztelet jelentőségének (Tse-tung 1961, 44). Tudta, hogy az információs hadviselés a lakosság megnyerésének egyik legfontosabb eszköze.