Csizmadia Andor (Győr, 1910 – Budapest, 1985) a 20. század második felének meghatározó jelentőségű jogtörténészei közé tartozott, kiemelkedő eredményeket elérve az állam-, az alkotmány-, az állami egyházjog, a jogi felsőoktatás-, a közigazgatás- és a várostörténet szerteágazó területein.1 Azok közé a jogtudósok közé tartozott egyúttal, akik egy ideig a közigazgatásban és az államigazgatásban is működtek. Csizmadia Andor a győri középiskolai tanulmányokat követően a Pázmány Péter Tudományegyetem, majd a Ferencz József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán folytatta felsőfokú tanulmányait. Közben szülővárosa napidíjasként foglalkoztatta. A jogi diploma megszerzése után Győrben – aljegyzőként s anyakönyvvezetőként – működött, majd 1940-ben Kolozsvárra került – egy ideig tanácsnokként a népjóléti ügyosztályt is vezette –, ahonnan 1944-ben, a Lakatos-kormány idején Nagybányára helyezték át, ahol az őszi hónapokban a polgármesteri tisztséget töltötte be. Kibontakozó tudományos munkássága érthető módon több szállal is kötődött a városigazgatás múltjához és jelenéhez. Ennek az időszaknak három monográfiájára érdemes felhívni a figyelmet. Az első, A magyar városok kegyurasága című 1937-ben megjelent kötete2 kapcsán a recenzens azt emelte ki, hogy a témával foglalkozó „dilettáns” munkák után végre egy nagy történelmi és jogi műveltségről és érzékről tanúskodó szerző összeállítását veheti kezébe az olvasó. Noha a kötet nem nyújt teljes körképet az összes magyar várost érintő kegyúri jogokról és kötelezettségekről, „az illetékes egyházi és világi tényezők” számára így is szinte nélkülözhetetlenné válik, hiszen a jogtörténeti alapok megismerése után az irányadó joggyakorlatot alaposan és megbízhatóan mutatja be.3 Széles körű levéltári kutatásokon alapuló, A magyar városi jog. Reformtörekvések a magyar városi igazgatásban című monográfiája4 1941-ben jelent meg. A nagy szakmai visszhangot kiváltó könyv méltatóinak egyike, Valló István szerint csak abban az esetben valósítható meg eredményesen a városigazgatás napirenden lévő reformja, „ha tisztában vagyunk a ma érvényben lévő jogintézmények kialakulásával s a reformot a múlt egészséges továbbfejlesztésével alkotjuk meg”.5 Már csak emiatt is üdvözölte Csizmadia kötetét, hiszen a közigazgatási irodalomban úttörő jelleggel dolgozta fel „a magyar városok közjogi állásának, szervezetének, nemkülönben az egyes jogintézményeknek fejlődését s ezzel történeti hátterét adja a városi jog fejlődésének”.6 Két évvel később, 1943-ban publikálta A városi közigazgatás egyszerűsítése című könyvét,7 amellyel – abszolút becsű munkaként – elnyerte a Városok Országos Szövetsége pályadíját.8 A könyvet beharangozó rövid méltatás szerint Csizmadia Andor „[h]atalmas elméleti és gyakorlati tudással” állapítja meg a városi közigazgatás bajait, és mutat rá a szervezeti és működési reformlehetőségekre.9