Szent Imre kultuszában hangsúlyos szerepet kapott – mint a középkori szentkultuszban általában is – ereklyéinek tisztelete. Székesfehérvári sírhelye már igen korán csodás gyógyulások helyszínéül szolgált. Valószínűnek tűnik, hogy a szentté avatást követő évtizedekben a koponyaereklyét – miként később László esetében – különválasztották, és azt díszes fejereklyetartóban helyezték el. Sejthetőleg ez került át a Szent Imre-kápolnába, ahol különös tisztelettel övezték. Manapság a melki apátság kincstárában található az a kora középkori fejereklyetartó és az abban őrzött ereklye, melyet az osztrák művészettörténészek Szent Kálmán emlékének tartanak. Divald Kornél kutatásai azonban arra figyelmeztetnek, hogy az nagy valószínűséggel Magyarországról származik és Szent Imre koponyaereklyéjével azonos. A díszes herma, amely egy erős arcélű koronás, fiatal királyi személyt ábrázol „szakáltalanul, darabosan, nyersen, de hatalmas erővel” a XII. századi ötvösművészet egy rendkívül értékes emléke. A skót Szent Kálmánnal kapcsolatos hipotézisek már csak azért is sántítanak, mert Kálmánt, akit Szent István korában szentföldi zarándokútja közben osztrák területen fogtak el és akasztottak fel, minthogy kémnek nézték (1012 körül Stockerauban), mindig zarándok képében örökítették meg. Valószínűsíthető tehát, hogy bár Péter király korában Kálmán ereklyéit egy ideig Fehérvárott is őrizték, a ránk maradt herma nem az utazó szent, hanem Imre ereklyéit foglalta magába. Divald kutatásai nyomán tudjuk, hogy 1490-ben Mátyás halála után Miksa császár elfoglalta Székesfehérvárt, és fosztogató zsoldosai kirabolták a bazilikát is. Ekkor kerülhetett Bécsbe ez a vert és aranyozott rézből készült fejalakú ereklyetartó, melyet Miksa császár később a melki bencés apátságnak ajándékozott.1