Magyar Zoltán

Szent Imre a magyar kultúrtörténetben


A barokk kor művészete

„A középkor végén, a XV. századra a német művészet hatása alatt Szent Imrének az addigi magyar ikonográfiával ellentétes felfogása is jelentkezik, és a barokk korban az osztrák művészet beáradásával háttérbe szorítja a középkori magyar elképzelést és a magyar történeti képtől, sőt a magyar lelkiségtől idegen Szent Imrét alakít ki. A német és utóbb osztrák befolyás alatt Szent Imre ikonográfiája elveszti nemzeti jellegét, a korábban férfias daliának felfogott ifjú herceg előbb, még a XV. században ügyefogyott gyermekké törpül, majd a barokkban lányos, szentimentális ifjúvá lágyul. A magyar művészet Szent Imre ábrázolásaiban jóidőre elveszti magyar lelkiségtől táplált formáló szerepét s képét idegen művészi fantázia idegenül mintázza át.”1 Gerevich Tibor e jellemzésével a középkori Szent Imre-kép vonatkozásait illetően jórészt magunk is egyetértünk, hiszen bár még a XVI. század elején is a herceg ikonográfiáját alapjaiban határozta meg a fénykorát jellemző világias, lovagi szellemű vonulat, a korábbi kivételek ez időre kétségtelenül megsűrűsödtek, és immár egyfajta ikonográfiai alternatívát alkottak. Igaz viszont, hogy ezek a kivételek már ekkor is túlnyomórészt külföldi mesterek nevéhez köthetők, s eltérő megoldásaik a legenda másodlagos ismeretéből és a honi tradíciók figyelmen kívül hagyásából fakadtak. E sorban említhetők azok az itáliai művészek ecsetvonásait őrző munkák is (Berni diptichon, San Martino a Mensola templomának oltárképe), melyeken a herceg középkorúnak és szakállasnak van ábrázolva. A honi fő vonulattól eltérő alkotások közös jellemzője azonban ellenkezőleg éppen az, hogy a trónörökös herceget csakis mint szentet, mi több: a felnőttkort még el sem ért ifjat mutatják be. Szembetűnő, hogy az e jegyeket megfogalmazó művészek zömmel az osztrák-német nyelvterületről jöttek (Müncheni-kódex, Thuróczy-krónika, besztercebányai gyámkő), és vagy erdélyi szász mester, vagy pedig egy csíksomlyói szerzetes a festője a csíkszentléleki szárnyas oltárnak, melyen a még gyermek Imre szűz voltát erényövvel (!) hangsúlyozta annak alkotója…


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 030 9

A nemes Imre herceg előkelő nemzetségből, mint cédrus a Libanonról, Szent Istvántól, Magyarország első királyától származott, erényekkel nagyon feldíszítve, ragyogóan tündökölt” – örökíti meg Szent Imre egyházi legendája. A tragikus sorsú trónörökös életével és halálával, és még inkább emlékezetével évszázadokon keresztül formálója volt a magyarság kulturális önképének. Úgy is, mint az „örök királyfi” a magyar szent királyok között, úgy is, mint a magyar tragikum, a hamvába holt remények jelképe, és úgy is, mint az egyház által sugallt ideál: a túlvilágnak élő, szűzi, tiszta keresztény ifjú megtestesítője, a „liliomos herceg”. Szent Imre tisztelete valószínűleg már a halálát követő évtizedben kialakult, hiszen már maga István király is fájdalmas figyelemmel ápolta fia emlékét, az 1083. évi szentté avatástól pedig már országszerte elterjedt, és máig fellelhetők a koronként rétegződő, gazdagodó kultusz írásos, tárgyi és szájhagyományozott emlékei. A monográfia folklorista-művelődéstörténész szerzője, hasonlóképpen a többi Árpád-házi szentről szóló kötetéhez, a vonatkozó kulturális hagyomány átfogó ismertetésére vállalkozik. Szent Imre korának, történelmi alakjának bemutatásán kívül áttekintve a Szent Imre-kultusz ezer évet átívelő művelődéstörténeti vonatkozásait: egyházi és népi tiszteletét, hagiográfiáját, koronként változó ikonográfiáját, folklórhagyományait.

Hivatkozás: https://mersz.hu/magyar-szent-imre-a-magyar-kulturtortenetben//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave