Magyar Zoltán

Szent Imre a magyar kultúrtörténetben

Bevezetés

Minden korra jellemző, hogy megformál, megtestesít bizonyos embertípust, emberideált. Voltak korok, melyeknek emberképük lényegi jellemzőjük és „attribútumuk” lett, máskor ez az eszményítő szándék szellemi áramlatok önkörén belül maradt. De így is, úgy is létezett: akár az élet mindennapjaiban, akár az emberi gondolat lehetséges útjain, horizontjain – és hatott. A clunyi kolostor szellemi kisugárzása formálta nem kis mértékben Szent István királyunk lelki és uralkodói portréját, a karoling királytípus talán utolsó képviselőjét testesítve meg benne. A lovagi kor szellemiségére, eszméire a magyar középkor több jeles uralkodója is bizonyság, elég itt utalni a „haza bajnoka”-ként, „keresztény lovagoknak oszlopa”-ként, „Szűz Mária választott vitéze”-ként aposztrofált Lászlóra éppúgy, mint az őt szentté avató és példaképének tekintő III. Bélára, az „elegantissimus rex”-re; a lovagkirály első számú honi szimbóluma pedig az az Anjou-házból származó Nagy Lajos lett, aki az ebbéli magyarországi tradíciókat oly szerencsésen – és tudatosan! – egyesítette a lovagi eszme nyugat-európai mintáival. A következő évszázad Magyarországát pedig már Európa új szellemi áramlata, a reneszánsz, a humanista kultúra- és embereszmény formálta, s ha mindez nem is jutott el (le) a társadalom minden szegmensébe, a honi kultúrának új, markáns karaktert adott, nem kis mértékben egy újabb nagy hatású uralkodó, Matthias rex révén és személyében.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 030 9

A nemes Imre herceg előkelő nemzetségből, mint cédrus a Libanonról, Szent Istvántól, Magyarország első királyától származott, erényekkel nagyon feldíszítve, ragyogóan tündökölt” – örökíti meg Szent Imre egyházi legendája. A tragikus sorsú trónörökös életével és halálával, és még inkább emlékezetével évszázadokon keresztül formálója volt a magyarság kulturális önképének. Úgy is, mint az „örök királyfi” a magyar szent királyok között, úgy is, mint a magyar tragikum, a hamvába holt remények jelképe, és úgy is, mint az egyház által sugallt ideál: a túlvilágnak élő, szűzi, tiszta keresztény ifjú megtestesítője, a „liliomos herceg”. Szent Imre tisztelete valószínűleg már a halálát követő évtizedben kialakult, hiszen már maga István király is fájdalmas figyelemmel ápolta fia emlékét, az 1083. évi szentté avatástól pedig már országszerte elterjedt, és máig fellelhetők a koronként rétegződő, gazdagodó kultusz írásos, tárgyi és szájhagyományozott emlékei. A monográfia folklorista-művelődéstörténész szerzője, hasonlóképpen a többi Árpád-házi szentről szóló kötetéhez, a vonatkozó kulturális hagyomány átfogó ismertetésére vállalkozik. Szent Imre korának, történelmi alakjának bemutatásán kívül áttekintve a Szent Imre-kultusz ezer évet átívelő művelődéstörténeti vonatkozásait: egyházi és népi tiszteletét, hagiográfiáját, koronként változó ikonográfiáját, folklórhagyományait.

Hivatkozás: https://mersz.hu/magyar-szent-imre-a-magyar-kulturtortenetben//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero