A „societas delinquere non potest”1 római jogban kimunkált elve alapján a római jogi hagyományokból táplálkozó európai jogtudomány az ókortól szinte napjainkig vétőképtelennek tekintette a személyek összességét – a szervezett formában tevékenykedő vagy ad hoc jelleggel együttműködő emberek közösségét –, így a közösség által megvalósított bűncselekményért soha nem a közösség, hanem a közösséget alkotó természetes személyek felelősségét vizsgálta. Ez a jogi álláspont állt összhangban a bűnfelelősség büntetőjogi elvével is, amely szerint bűncselekmény csak bűnösen (szándékosan vagy gondatlanul) megvalósított emberi magatartás lehet. A magyar Btk. 4. § (1) bekezdése a bűncselekmény szükséges fogalmi elemeként határozza meg az anyagi jogi bűnösséget, ennek hiányában büntetőjogi felelősséget megállapítani nem lehet.2 Figyelemmel arra, hogy az anyagi jogi bűnösség pszichés viszonyt feltételez az elkövető és saját cselekménye között, így a bűncselekmény alanyaként csak beszámítási képességgel rendelkező természetes személy jöhet számításba, tehát az emberek közössége által megvalósított bűncselekménynél az elkövető és a cselekmény közötti pszichés kapcsolat értelmezhetetlen.