Polt Péter, Pallagi Anikó, Schubauer László

Büntetőjog a gyakorlatban


A jogi személy keretében elkövetett cselekmények tettességi problémái

Az előzőekben bemutatott vezetői felelősség, valamint a jogi személyek korlátozott – kvázi – felelőssége csak szűk körben alkalmazható eszközök a jogi személy (rendszerint gazdálkodó szervezet) keretében megvalósított bűncselekmények elbírálása során. A jogi személyek önálló büntetőjogi jogalanyiságát tagadó magyar büntetőjogi felfogás alapján a szervezet tevékenysége során megvalósult bűncselekményért mindig azt a természetes személyt vonja felelősségre a bíróság, akinek tevékenysége vagy mulasztása megvalósította a bűncselekmény elkövetési magatartását, és akinek vonatkozásában a büntetőjogi felelősségre vonás valamennyi feltétele fennáll. Több elkövető esetén a társtettesség, közvetett tettesség, valamint a részesség szabályai alapján kell a bűncselekményben közreműködő személyek felelősségét megállapítani. Ez az egyszerűnek tűnő megoldás azonban számos esetben komoly jogértelmező munkát kíván meg a bíróságoktól a gazdálkodó szervezetek keretében megvalósított bűncselekmények elbírálása során. Az elmúlt évtizedekben a korábbi Btk.-hoz kapcsolódó jogalkalmazói gyakorlatban kikristályosodtak olyan elvek, amelyek a 2012. évi C. tv. hatálybalépését követően sem vesztették el aktualitásukat, különösen azokban az esetekben, ahol a korábbi és az új büntetőtörvény azonos tartalommal szabályozza az adott bűncselekményt. Ezeknek az elveknek ismerete rendkívül hasznos a gyakorlati jogalkalmazás folyamatában.

Büntetőjog a gyakorlatban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Ludovika Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 454 965 9

Az NKE RTK által folytatott bűnügyi és rendészeti képzésben a büntetőjog hagyományos elméleti súlypontú oktatásán túl újabb, gyakorlati tárgyak bevezetésére került sor, amelyhez ez a könyv nagyszerű alapot ad, így az oktatásban való alkalmazása mindenképpen indokolt. Az I. rész az elmúlt öt év ítélkezési gyakorlatán alapuló jogeseteket tartalmazza, míg a II. rész a büntetőjog dogmatikai alapját képező általános törvényi tényállás elemeinek felismeréséhez és a bűncselekmények minősítéséhez határoz meg alapvető szempontokat, illetve a címével összhangban bővebben magyarázza a bűncselekményi egység és a bűnhalmazatok elméleti rendszerét, gyakorlati felismerését. A III. rész pedig egy speciális terület, a gazdasági bűncselekmények értelmezéséhez és gyakorlati alkalmazásához tartalmaz útmutatást, a jelenkori elméleti és gyakorlati problémák összegyűjtésén, elemzésén alapszik.

Hivatkozás: https://mersz.hu/polt-pallagi-schubauer-buntetojog-a-gyakorlatban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave