Sasvári Péter, Urbanovics Anna

A nemzetközi tudományos láthatóság eszközei

Tizenkét tanulmány a sikeres tudományosklub-taggá válás útjáról


Akadémiai munkakörök

Az akadémiai munkakörök összetett hierarchiai struktúrát alkotnak, amelyben két fő irányba indulhatnak, akik ezt a hivatást választják. Az oktatásközpontú (legfőbb feladat a hallgatók oktatása) és a kutatáscentrikus (aktív kutatói, tudományos munka végzése) munkakörök között húzódik a legnagyobb választóvonal, azonban láthatjuk a lentebbi példák alapján is, hogy a rendszer egyfajta vertikális és horizontális vonalat is képez. Ezt azért érdemes hangsúlyozni, mert az oktatói és kutatói munkakörök így szintenként egyenlő elismerésnek és megbecsültségnek örvendenek, az egyetlen különbséget az intézmény fő célkitűzése jelentheti. Gondolhatunk itt arra, hogy egy erős kutatói profillal rendelkező tudományegyetem nagyobb hangsúlyt fektet a tudományos és kutatói munkára, ezért létszám tekintetében több kutatói munkakörben lévő alkalmazottat foglalkoztat majd, míg egy oktatásra specializálódott egyetemen több oktatói munkakörben dolgozót találunk.

A nemzetközi tudományos láthatóság eszközei

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Ludovika Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 454 967 3

A tudományos munka napjainkban iparrá vált, ahol nemcsak a kutatási eredmények, hanem azok megjelenési helye és indexáltsága, láthatósága is számít. Ezzel párhuzamosan a szerzőknek és intézményeknek egyre inkább a tudatos tervezés eszközeivel szükséges szervezniük tevékenységeiket annak érdekében, hogy versenyképességüket megőrizzék. A tudományos publikálás alapjai folytatásaként megjelenő A nemzetközi tudományos láthatóság eszközei című könyv gyakorlati példákkal szemléltetve vezeti végig az olvasót mindazon tényezőkön, eszközökön és stratégiákon, amelyekkel az intézmények tudományos versenyképessége fenntartható. A kötet nemcsak gondolatébresztés, de a megoldásokra példákat felsorakoztató útmutató is kíván lenni. Reméljük, hogy a nemzetközi rangsorok, a publikációfinanszírozási modellek vagy épp az egyes nemzetközi akkreditációs programban szereplő intézmények legjelentősebb témái segítséget jelentenek majd a tudomány útvesztőiben. A kötetet a doktorandusz hallgatóktól az egyetemi felsővezetőkig mindenkinek ajánljuk.

Hivatkozás: https://mersz.hu/sasvari-urbanovics-a-nemzetkozi-tudomanyos-lathatosag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave