Az egyre nagyobb tömegben megjelenő publikációk miatt egyre nagyobb kihívássá válik szűkebb vagy tágabb tudományterületünk összes kutatási eredményét áttekintenünk.1 Habár már az 1990-es években is folytattak arról kutatásokat, hogy a közlemények mekkora hányada jelent valódi impaktot a tudományban, a kérdés jelentősége a 21. században csak még inkább felerősödött.2 A pályázati alapú finanszírozás modellje jelenti a változás másik fontos tényezőjét, mivel az világszerte, így Magyarországon is egyre nagyobb teret kap, akár egyetemi, akár egyéni szinten. Ez a versenyképességre és átláthatóságra, alapvetően számszerűsíthető és objektív követelményrendszerre épülő modell a támogatásokat elnyert szerzőktől a magas impaktfaktorral rendelkező folyóiratokban való publikálást várja el.3 A Bradford-elv szerint minden tudományterületen kiválaszthatjuk azt az ezer folyóiratot, amelyben a jelentős tudományos eredményeket közlik, ehhez képest a továbbiak gyakorlatilag olvasatlanul állnak.4 A Garfield-elv ezt tovább szűkítve mondja ki, hogy minden tudományterületen a folyóiratok mindössze 20%-a gyűjti a hivatkozások 80%-át, amiből arra következtethetünk, hogy a folyóiratok pozicionálása, valamint a könnyű elérés biztosítása a nemzetközi olvasóközönség számára prioritást kell hogy élvezzen minden kiadó számára.5 Könnyen beláthatjuk, hogy ez egy önmagát is generáló folyamat, mert a legnevesebb kutatók legértékesebb tudományos eredményeiket a folyóiratok e szűk csoportjában fogják publikálni, mert innen remélhetik a legtöbb hivatkozást munkájukra. Ez pedig magyarázza a koncentrációs hatás által tovább erősített top nemzetközi folyóiratok csoportjának kialakulását.