5. A DMA, a DSA és a versenyjog

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A modern értelemben vett piaci erő vizsgálata szempontjából a versenyjog talán az egyik legrégebbi jogterület. Bár a jelentős piaci erővel való visszaélés tekintetében a vállalatok kreatívak, a versenyjog rugalmassága biztosítja azt, hogy az elkövetési magatartástól függetlenül a versenyjog céljaival ellentétes magatartásokat hatálya alá vonja. E tekintetben pedig a versenyjog hosszú évtizedeken keresztül, empirikus kutatásokkal támogatottan alakította ki a gyakorlatát. Ez természetesen folyamatosan fejlődik, azonban jelentősebb ügyekben komoly szakmai vita szokott kialakulni, amelynek tanulságait a jogalkalmazó hatóságok tipikusan levonják. Éppen ezért is a DMA és a DSA szabályozási megoldásai számos okból feleslegesnek mutatkoznak.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az érdemben jelentős versenykorlátozó egyoldalú magatartások ritkák. Ez a piac dinamikájából is következik, hiszen állami monopóliumok vagy más állami beavatkozás hiányában a legtöbb piacon jelentős részben a belépési korlátokon múlik a piacra lépés abban az esetben, ha a vállalatok érdemben profitot termelnek, netán akár monopolprofithoz közeli jövedelmet. Ha és amennyiben egy-egy piacot mégis sikerrel monopolizál egy vállalat középtávon, a versenyjogi eszköztár a versenykorlátozó magatartások ex-post szabályozása révén jelentős állami felügyeletet jelent. Ha kellő időben és megfelelően történik az állami beavatkozás, akkor a verseny a piacokon tipikusan helyreállítható. Jó példaként szolgálhatnak erre a Microsoft ügyei1, vagy az Intel elleni fellépés (Geradin, 2010). Még az állami tétlenség vagy kudarc esetén is ott van a piacok schumpeteri dinamikája. A hosszú távon, a gazdasági populisták által „extraprofitnak” hívott, többletjövedelem gyakran indukál olyan fejlesztéseket és befektetéseket, amelyek a monopol-, vagy monopolközeli helyzetben lévő vállalkozások technológiájának a lecserélését eredményez(het)i (lásd még pl. Bresnahan, 2010). Mindezek a tényezők általában ahhoz vezetnek, hogy a piacokon folyó verseny szabályozását, ha arra nincs valamilyen különös társadalmi érdek, célszerű kerülni. Természetesen elképzelhető, hogy a mulandó piaci erővel rendelkező domináns vállalkozás az új versenyt megpróbálja elnyomni (Ivaldi, Petit, Unekbas, 2023; Cao, Lin, 2023), azonban a versenyszabályok rendszere ezt a kérdést megfelelő súllyal tudja kezelni.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Tipikus érvként szolgál a legújabb piacszabályozások mellett, hogy a nagy technológiai vállalatok ún. gyilkos felvásárlásokkal felvásárolnak kezdeti fázisban működő cégeket2, és ezzel elfojtják a versenyt. Az Európai Bizottság fúziós határozatainak kiterjedt elemzése azonban azt mutatja, hogy az ilyen állításoknak a megalapozottsága inkább fikció, mint empirikus tényeken alapuló (Ivaldi, Petit, Unekbas, 2023; Cao, Lin, 2023). Ebbe a sorba illeszkedik, hogy az amerikai versenyhatóság vezetője akár az Instagram több mint tíz évvel ezelőtt történt felvásárlásának meg nem támadását is felülvizsgálná. Jelenleg az empirikus adatok alapvetően arra mutatnak, hogy éppen a mai Meta, akkor Facebook, volt éppen az, ami felskálázta, nem pedig megölte a szolgáltatást, és többek között ez vezetett el más sikeres versenyző szolgáltatások bevezetéséhez is, amilyen például a Snapchat vagy a TikTok. A feltételezett piaci kudarcok alapján történő szakpolitikai döntéshozatal amellett, hogy jelentős erőforrásokat von el más szakhatósági feladatoktól, jelentős fogyasztói és társadalmi jólétveszteségekhez vezethet.
1 Lásd pl. Bresnahan (2010: 271–287).
2 Közkeletű néven start-up.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave