A téma aktualitását nem szükséges indokolni. Az Egyesült Királyság Európai Unióból történő kilépése az európai integráció történetében mérföldkőnek tekinthető, hiszen az addig fokozatosan új tagállamokkal gyarapodó politikai közösségben először fordult elő, hogy egy tagállam a tagság hátra hagyása, és a kilépés mellett döntött (Bóka et. al., 2016; Halmai, 2020; Koller, 2020).

A szerző már a tanulmány elején leszögezi, hogy nem a brexit szerteágazó hatásait vizsgálja, hanem elsősorban a gazdasági hatásaira kíváncsi, hangsúlyozva, hogy a következtetései egyéb, különösen politikai és intézményi vonatkozásokban is hasznosíthatók. A tanulmány műfaja hatáselemzés, amelyben a szerző a brexitet belső politikai sokk-ként definiálja, hangsúlyozva, hogy a brexit a külső gazdasági sokktól különböző természetű, nem olyan, mint egy globális gazdasági vagy pénzügyi válság, hanem politikai döntés eredménye, amelynek gazdasági hatásai (is) vannak. Felmerülhet a kérdés, hogy helyes-e ez a kiinduló alapvetés. Tekinthető-e az Egyesült Királyság Európai Unióból történő kilépése belső politikai sokknak? Vagy csupán személyesen az akkori miniszterelnök, David Cameron elhibázott politikai stratégiája nem várt következményének? Úgy vélem, hogy inkább az utóbbi volt a valós helyzet. Cameron nem akarta kivezetni hazáját az Unióból, csupán megreformálni szerette volna, újratárgyalva a brit tagsági feltételeket. Terve az volt, hogy egy szuverenista, a kilépés lehetőségét is belengető kampánnyal UKIP-szavazókat szerezzen pártjának, a konzervatív pártnak. Utóbb kiderült, hogy a terve nem jött be, és a népszavazásról a választóknak tett ígéretét be kellett váltania. A szellem azonban ekkor már kiszabadult a palackból (Arató, Koller, 2023: 297).

A tanulmány módszertana irodalomkutatás, vagyis a téma hazai és nemzetközi szakirodalmának feldolgozása, kiegészítve másodlagos adatok statisztikai elemzésével. Az írás a szerző munkásságában nem előzmény nélküli; a szerző a téma egyik ismert hazai szakértője (Losoncz, 2017; Losoncz, 2019; Losoncz, 2020a; Losoncz, 2020b; Losoncz, 2021).

A tanulmány egészen a hetvenes évekig vezeti vissza a kilépés előzményeit, hivatkozva az akkori népszavazásra. Vajon időben meddig menjünk vissza a brit uniós politika vizsgálatában, ha a brexit kezdődátumát keressük?

A 2012-es év lehet a brexitfolyamat kezdődátuma, ekkor kezdeményezte ugyanis David Cameron az Egyesült Királyság és az Európai Unió kompetencia-egyensúlyi felülvizsgálatát (Arató, Koller, 2023: 297), amelynek célja az egyes szakpolitikai területekre fókuszálva éppen az volt, hogy kiderüljön: a brit vagy az uniós hatáskör eredményez hatékonyabb szakpolitikai megoldásokat. Már ekkor terítékre került a hatáskör-átruházás megközelítése mellett a tagállamoknak történő hatáskör-visszajuttatás megoldása is. A szimbolikus esemény, melyet a szerző is idéz, a 2013-as Bloomberg-beszéd volt, amikor a brit miniszterelnök visszavonhatatlan ígéretet tett a tagságról történő népszavazás kiírására (Cameron, 2013). „Ahol szükséges, ott európai, de ahol csak lehetséges, nemzeti döntéshozatal a kívánatos” (Bóka, Halmai, Koller, 2016). Cameron amellett érvelt, hogy az Európai Unió döntéshozói által gyakran hangoztatott egyre szorosabb integráció („Ever Closer Union”) nem követhető többé (Miller, 2015).

Anélkül, hogy felidéznénk a brexit folyamat valamennyi momentumát, érdemes megjegyezni, hogy a népszavazás utáni legfontosabb törekvés brit oldalról a megállapodás aláírása volt: az Egyesült Királyság mindenképpen szerette volna elkerülni, hogy e nélkül távozzon az Unióból.

Érdekesség, hogy amikor 2020. december 24-én aláírták a megállapodást, még mindkét fél örült neki, de legalábbis megkönnyebbült (Arató, Koller, 2023: 302). „Érdemes volt küzdeni ezért a megállapodásért, mert így méltányos és kiegyensúlyozott megállapodásra jutottunk az Egyesült Királysággal... Végre magunk mögött hagyhatjuk a brexitet, és a jövőre koncentrálhatunk. Európa végre előre halad.” Így kommentálta Ursula von der Leyen a megállapodást (Európai Bizottság, 2020). A brit kormányfő szintén méltatta a megállapodást, felidézve a brexitkampány fő szlogenjét: „Visszavettük a törvényeink és a sorsunk irányítását” (Johnson, 2020). Sokáig azonban nem tartott egyik fél részéről sem az öröm, a nehézségek és a problémák hamar elérkeztek.

Az Egyesült Királyság negyvenhét év teljes jogú tagság után 2021-ben hagyta el az Uniót. Egyetértek a szerzővel azonban abban, hogy a folyamat végdátuma nem meghatározható. Annak ellenére ugyanis, hogy az Egyesült Királyság már jogilag nem tagállam, a kilépési folyamat maga, ha annak hatásait is számba vesszük, még nem ért véget, jelenleg is tart.

A tanulmány három fő részre tagolódik. Az elsőben az EU és az Egyesült Királyság által kötött együttműködési és kereskedelmi megállapodás által kialakított új kereskedelmi feltételrendszert mutatja be a szerző. A második részben a brexit brit gazdaságra gyakorolt hatását, a harmadikban pedig a brexit az EU gazdaságára gyakorolt hatását veszi górcső alá.