Van még egy bonyodalom ebben a folyamatban. A jó olvasómechanizmusok nem szintetizálják azonnal az információkat. Ehelyett várnak az értelmezéssel a stop jelzésig. A beszédhez hasonlóan, ahol gyakran ki kell várnunk a mondat végét, hogy megértsük azt, a neuronális üzenetek kiértékelése is időt vesz igénybe. Egy tökéletesen szinkronizált rendszer azonnal képes információt szolgáltatni a hálózat minden részéből, de az ideghálózatokat nem szinkronizálja globális vezérlőóra. Ehelyett az aktivitás a neuronális térben utazik, hasonlóan ahhoz, ahogyan a hullámok szétterjednek egy tóban. Például a hippokampuszban a théta-oszcillációk először a septum póluson kezdik el szinkronizálni az idegsejtek aktivitását, és fokozatosan toborozzák a struktúra temporális végéhez közelebbi neuronokat. Az aktivitásnak ez a legördülése körülbelül 70 ms-ot vesz igénybe, ami nagyjából egy fél théta-ciklusnak felel meg.1 Ennek az utazóhullám-szerveződésnek az eredménye az, hogy egy statikus neuron, amely a hippokampuszból jövő jeleket figyeli, a septum pólusbeli, a középső szegmensbeli és a temporális pólusbeli helysejteknek az időben szinkron tüskéit ugyanazon külvilágbeli pozíció reprezentációjaként értelmezné. Megfordítva, a théta-cikluson belül különböző időpontokban tüzelő sejteket ugyanezzel az egyszerű, statikus olvasómechanizmussal lehetne úgy is értelmezni, hogy azok az állat útvonalának a különböző pozícióit jelzik. Egyik értelmezés sem helyes. Hogy ezt a zavaros helyzetet egy metaforával illusztráljuk, a Párizsból New Yorkba tartó repülők különböző időpontokban indulnak és érkeznek (időszegmensek reprezentációja). Ezzel szemben az időben egymáshoz közel érkező repülőgépek valószínűleg különböző városokból és kontinensekből érkeznek (lokációk reprezentációja). Hasonlóképpen, a hippokampusz különböző szegmenseiben, vagy a théta-ciklus különböző „időzónáiban” ugyanazt a helyet kereső olvasómechanizmusnak figyelembe kell vennie az utazó théta-hullám mechanizmusokból eredő késéseket. A hippokampusz neokortikális olvasómechanizmusainak figyelembe kell venniük a septumtól a temporális pólusig tartó teljes aktivitássort minden egyes théta-ciklusban, hogy megfelelően értelmezzék a hippokampusz üzeneteit. Ez a tér-idő relativitás nem a hippokampális rendszer különlegessége, hanem az egész agyra érvényes. Fontos leszögezni, hogy az agyat ritkán zavarja meg ez a reláció (3. fejezet). A zavar jellemzően a kísérletező tudós elméjében merül fel, mert az agy és az emberi értelmező eltérően értelmezi a szekvenciális mintázatokat (10. fejezet).