Hogyan maradnak fenn ezek a tüzelési mintázatok? Fontoljuk meg a következő két lehetőséget, és tippeljünk! Első opció: amikor a gyorstüzelő neuronok elfáradnak, hosszabb időre elcsendesülnek, míg az eddig szunyókáló társaik felélénkülnek, így az általános aktivitáseloszlás változatlan marad, csupán az aktív résztvevők cserélődnek. Második opció: a tüzelési ráta eloszlások mindvégig korreláltak maradnak az agyállapotok és a különböző teszthelyzetek folyamán, következésképpen egyes neuronoknak mindig keményebben kell dolgozniuk a társaiknál. Ha valaki nem tudna dönteni a két opció között, ne aggódjon. Amikor sok kollégámat megkérdeztem erről, a többség az első opciót részesítette előnyben, míg csak néhányan érveltek a második mellett – pedig az utóbbi a helyes válasz. Egyes neuronok napokon, heteken, hónapokon keresztül megőrzik a tüzelési ráta rangsorban elfoglalt helyüket, mintha csak érzékelnék saját tüzelési kimeneteiket, és az egyes idegsejtekre szabottan beállítanák azokat. A belső tüzelési ráták eloszlása a neuronpopulációk alapvető biofizikai heterogenitását tükrözi, és a neuron tüzelési ráta a populáció könnyen azonosítható markerként működik.1 Természetesen az egyes neuronok tüzelési gyakorisága átmenetileg változik (például amikor releváns ingerekre reagál), de a válasz nagysága korrelál a neuron hosszú távú alapértelmezett értékével. A kérgi piramissejtek akár a másodpercenkénti 80 kisülésszámig is növelhetik a tüzelési aktivitásukat. Ha azonban egy neuron tüzelési rátáját hosszú időn keresztül mintavételezzük, akkor azt az „üresjárati” állapotában mutatott aktivitás fogja uralni.