Vajon mi lehet az ilyen ferde eloszlások előnye, például a térbeli kapcsolatok „kódolásánál”? A független (a geometriában „ortogonálisnak” is nevezett) kódolás szempontjából a sok helymezővel rendelkező neuronok maroknyi csoportja „zajnak” vagy tökéletlenségnek tekinthető a rendszerben.1 Ha azonban e kis csoport egyéb fiziológiai jellemzőit is figyelembe vesszük, már másként fest a dolog. Ezek a neuronok nemcsak több környezetben aktívabbak, de a tüzelési rátájuk is nagyobb, több tüskekitörést produkálnak, és egyéni helymezőik nagyobbak a neuronok többségéhez képest. Az aktív kisebbség magasabb átlagos tüzelési gyakorisága a labirintusban erősen korrelál a helymezőjükön belüli tüzelési csúcsértékeikkel, sőt még az állat fészkében való alvása alatt mutatott tüzelési rátájukkal is. Továbbá a szorgalmas kisebbség minden agyi állapotban a lassabban tüzelő többséghez képest gyakrabban tüzel szinkronban más neuronokkal, és erősebb, hatékonyabb gerjesztést vált ki a célpontjaiban. Ily módon a fiziológiás időtartományokban, amilyenek például a théta-oszcillációk és a meredekhullám-fodrozódások (6. és 8. fejezet), a hippokampusz tüskéinek körülbelül a felét ez az aktív kisebbség adja, a másik felét pedig a neuronok többsége, amelyek egyetlen helymezővel, vagy akár egyetlennel sem rendelkeznek.