A matematika rajongói gyakran feltételezik, hogy a matematika ugyanolyan természetes, mint a nyelv, ezért a lehető legkorábban tanítani kell az iskolában. Az érv egy része a viselkedéskutatáson alapul, amely azt állítja, hogy a számoláshoz nincsen szükség bonyolult agyra, mivel még az egyszerű állatoknak is van számérzékük. A hírneves számláló lótól, Clever Hanstól kezdve1 azon állatfajok listája, amelyek állítólag képesek alapvető matematikai műveleteket végrehajtani, például számolni, egyre csak bővült, és ma már szerepelnek rajta csimpánzok, orangutánok, makákók, kutyák, papagájok, új-zélandi vörösbegyek, gémek, szalamandrák, kiscsibék és még méhek is. Egyes viselkedéskutatók odáig mennek, hogy kijelentik, a számolás sok állatfaj veleszületett képessége.2 Ez ezért furcsa. Ha a számérzék ugyanolyan természetes, mint a színérzék, akkor miért volt szükség néhány millió évnyi hominida-evolúcióra ahhoz, hogy a számfogalom meggyökerezzen, és elkezdjünk a számokkal mindenfélét megszámolni (9. fejezet)?3 A matematikában jártas barátaim azzal hárítanák el ezt az ellenvetést, hogy a matematika nem táblázatok bemagolásáról, hanem minták felismeréséről szól. Lehet, hogy valaki borzasztóan gyenge aritmetikából, ám a mintafelismerő képessége jóvoltából mégis hatékonyan meg tudja ítélni a mennyiségeket. Ezzel egyetértek.