Buzsáki György

Agyunk belső nyelve

Az agykutatás belülről-kifelé útja


Összefoglalás

A Weber–Fechner-törvény nemcsak a súly, a hangerő, a fényesség és a szag intenzitását írja le, hanem az olyan elvontabb dimenziókat is, amilyenek például a méretek, a távolságok, a territórium, intervallumok, időtartamok, számok és a mennyiségek egyéb szimbolikus reprezentációja. Ebben és az előző fejezetben azt a feltevést fogalmaztam meg, hogy ezek a mentális mérőszámok egy ferdén szervezett agyi struktúrán és dinamikán alapulnak. Az észlelések, sőt az absztrakt reprezentációk viselkedésalapú kalibrálása közvetlenül a prekonfigurált agy kényszereiből fakad. Ez a nézet eltér az izomorfizmus filozófiai koncepciójától,1 amely felteszi, hogy az agybéli tartalmak megfelelésben állnak a világ formáival és tulajdonságaival. Ehelyett az idegrendszer minden bizonnyal úgy fejlődött, hogy lekövette a fizikai világ statisztikai valószínűségeit, és így az események hatékony előrejelzőjévé vált. Ennek eredményeként a több nagyságrendet átfogó neurofiziológiai és perceptuális agyi dinamika közös matematikai alapon nyugszik: a logaritmikus szabályon.

Agyunk belső nyelve

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 454 949 9

Az Agyunk belső nyelve kritikus szemmel veszi górcső alá napjaink agykutatását, rákérdezve annak elméleti kereteire. A jelen idegtudomány empirista filozófián alapszik, amely szerint az agy célja a világ érzékelése, reprezentálása és az igazság megismerése. Posztulál egy döntéshozó homunkuluszt észlelésünk és cselekedeteink között. Ezzel szemben az Agyunk belső nyelve azt állítja, hogy az agy alapvető funkciója a cselekvés és annak következményeinek tárolása a túlélés és a jólét szolgálatában. A cél nem az objektív valóság leképzése, hanem a cselekvés lehetséges következményeinek értekelése. Csakis a cselekedetek biztosíthatják es magyarázhatják az érzékletek relevanciáját. A „belülről kifelé” modellben nem az érzetek tanítják az agyat és építik fel neuronális köreit, hanem az előre konfigurált és önszerveződő dinamikával rendelkező agy korlátozza, hogy miként látjuk a világot es hogyan cselekszünk. Újonnan konstruált kapcsolatok helyett a tapasztalás közben velünk született neuronális minták sokaságából választ az agy. A „belülről kifelé” modell egy alternatív stratégiát kínál a kognitív képességek magyarázatára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/buzsaki-agyunk-belso-nyelve//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave