Grastyán Endre 1984-ben töltötte be a 60. életévét. Case Vanderwolf és én úgy gondoltuk, hogy szép születésnapi ajándék lenne, ha az ő tiszteletére rendeznénk egy hippokampusz-találkozót. Ez volt az első általam szervezett konferencia. Bár minden meghívott résztvevő maga fizette az utazását, nekem még mindig elő kellett teremtenem a szálloda, az étkezés, a belföldi közlekedés és egyebek finanszírozását. A pécsi Volántól ingyen kaptam buszt sofőrrel, szállást az Akadémia helyi házában, és az egyetemtől is kaptam némi támogatást. Az egész találkozót a diákjaim és a titkárnőm segítségével szerveztem meg. Az előadók között volt William Levy, Fernando Lopes da Silva, John Kubie, Jim Ranck, Ian Wishaw, Brian Bland, Stan Leung, Klaus Reymann, Bob Muller, Steve Fox, Case Vanderwolf, John O'Keefe, Bob Sainsbury, Vincent Bloch, Richard Morris, Rob Sutherland és Tim Bliss. Ez a csapat volt a hippokampusz fiziológiai kutatásának krémje. Meghívtam egy tucat szovjet tudóst is, de senki sem jött el, mert egy évnyi előkészület túl rövid idő volt ahhoz, hogy a többszintű bürokrácián végigmenjen a folyamat. A találkozó tudományos csúcspontja Jim Ranck premier előtti előadása volt, amelyben elénk tárta a postsubiculumbeli fejirány sejtek felfedezését – ezek olyan neuronok, amelyek csak akkor tüzelnek, amikor a fej a környezet egy bizonyos irányába mutat, függetlenül az állat tartózkodási helyétől. Minden beszélgetést rögzítettünk, amiről leiratot készítettem, és a teljes anyag a prezentációkkal együtt egy évvel később megjelent Case és az én szerkesztésemben (Akadémiai Kiadó). Emlékezetes vita volt a piramissejtek tüzeléseinek théta-fázisú kapcsolatáról. Míg én azt figyeltem meg, hogy a piramissejtek tüskéi átlagosan a théta-ciklus mélypontjára esnek, John O'Keefe (2014-es Nobel-díjas) azt állította, hogy a helysejtek tüskéi bármelyik fázisban előfordulhatnak, talán a háttérszabályozásból kiszabadulva. Case hangsúlyozta a kétféle – kolinerg és nem kolinerg – théta-oszcilláció fontosságát. O'Keefe viszont megjegyezte, hogy talán „el kellene gondolkodnunk azon a lehetőségen, hogy valójában többféle fázisviszony fordul elő e két EEG-mintázat között, és lehet, hogy az EEG-funkció része az, hogy interferencia-mintázatokat hoz létre e két théta-hullám különböző fázisainak függvényében.” Kilenc évvel később O'Keefe megfejtette a rejtélyt a tüzelési „fázisprecesszió” felfedezésével. Tim Bliss emlékezetes megjegyzést tett a munkámra: „A meredekhullámmal kapcsolatban az a lényeges, hogy ez egy olyan természetesen előforduló jelenség, amely két feltételt elégít ki: nagy a frekvenciája és nagyon erős”. Minden előadó utalt Grastyán úttörő munkásságára, és örömmel láttam, hogy mennyire élvezte a résztvevőkkel való társalgást.