Buzsáki György

Agyunk belső nyelve

Az agykutatás belülről-kifelé útja


Egy váratlan telefonhívás

Amikor 2011 februárjában a Santa Fe Institute konferenciaterméből visszatértem a szobámba, üzenetet kaptam Dániából, hogy hívjam vissza a számot. Mivel nem volt túl sok ismerősöm Dániában, csodálkoztam, hogy miért ez a sürgősség. Aztán eszembe jutott, hogy néhány hónappal korábban javaslatot nyújtottam be Somogyi Péterre a Lundbeck Alapítvány által újonnan alapított Agy-díjra. Titkon remélve, hogy a jelöltem kapja meg a díjat, visszahívtam a számot. Miközben hallgattam, nem egészen értettem, hogy a hívó miért gratulál nekem, de lassan leesett, hogy valójában én vagyok a három nyertes egyike. A hívó azt mondta, hogy a hivatalos bejelentésig nem árulhatja el a többi nevet, majd otthagyott a kínzó bizonytalanságban. Mi van, ha én megkapom ezt a rangos díjat, Péter pedig nem? Ki jelölt engem? Mint később megtudtam, senki sem jelölt engem. Amikor azonban a bizottságnak két névre, Péterre és Freund Tamásra esett a választása, a tagok úgy érezték, hogy én is ebbe a csoportba tartozom. Hármónk jutalmazása a magyar idegtudomány évszázados tündöklése előtt tisztelgett. A Rutgers magas szintű adminisztrátorai nem sokat törődtek a díjammal, mivel már távozóban voltam onnan. A NYU adminisztrációja úgy érezte, hogy az eredményeim a Rutgershez tartoznak. Freund Tamásnak köszönhetően azonban Magyarországon mindhárom nagy napilap címoldalon foglalkozott az Agy-díjasokkal. Még egy fát is ültettek nekünk, más neves magyar tudósok fái közé a balatonfüredi Tagore-parkban.

Agyunk belső nyelve

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 454 949 9

Az Agyunk belső nyelve kritikus szemmel veszi górcső alá napjaink agykutatását, rákérdezve annak elméleti kereteire. A jelen idegtudomány empirista filozófián alapszik, amely szerint az agy célja a világ érzékelése, reprezentálása és az igazság megismerése. Posztulál egy döntéshozó homunkuluszt észlelésünk és cselekedeteink között. Ezzel szemben az Agyunk belső nyelve azt állítja, hogy az agy alapvető funkciója a cselekvés és annak következményeinek tárolása a túlélés és a jólét szolgálatában. A cél nem az objektív valóság leképzése, hanem a cselekvés lehetséges következményeinek értekelése. Csakis a cselekedetek biztosíthatják es magyarázhatják az érzékletek relevanciáját. A „belülről kifelé” modellben nem az érzetek tanítják az agyat és építik fel neuronális köreit, hanem az előre konfigurált és önszerveződő dinamikával rendelkező agy korlátozza, hogy miként látjuk a világot es hogyan cselekszünk. Újonnan konstruált kapcsolatok helyett a tapasztalás közben velünk született neuronális minták sokaságából választ az agy. A „belülről kifelé” modell egy alternatív stratégiát kínál a kognitív képességek magyarázatára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/buzsaki-agyunk-belso-nyelve//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave