Amikor 2001-ben megkaptam a Club Cajaltól a Cortical Discoverer díjat, felkértek, hogy írjak egy tanulmányt egy neves folyóirat számára. Úgy gondoltam, írok egy esszét az idegtudomány uralkodó keretrendszerével kapcsolatos fenntartásaimról, amely számos fogalmat a népi pszichológiából vesz át, gyakran kétértelműen, egyszerre explanandumként és explanansként használva azokat. Esszém közlését meglepő módon elutasították, ám ezek a kérdések továbbra is foglalkoztattak, és miután a NYU-re költöztem, úgy döntöttem, hogy könyv formájában szélesebb közönség elé tárom nézeteimet (a jelen könyvben, amely 2019-ben jelent meg The Brain from Inside Out címmel). Arisztotelész óta a gondolkodók felteszik, hogy a lélek kezdetben egy üres írótábla, amelyre a tapasztalatok felvésődnek. Ez a koncepció hatással volt a keresztény és perzsa filozófiákra, a brit empirizmusra, a marxista tanokra, sőt a pszichológiát és a kognitív tudományokat is áthatotta. Ez a „kívülről-befelé” koncepció az elmét egy olyan eszköznek tekinti, amelynek feladata a világ valódi természetének a megismerése. A saját kutatásaimat is meghatározó alternatív nézet ezzel szemben azt állítja, hogy az agyi ideghálózatok elsődleges feladata önnön belső dinamikájuk fenntartása és az idegi aktivitás számtalan mintázatának folyamatos létrehozása. Amikor ezek az eleve meglévő, értelmetlen mintázatok a tapasztalás révén összekapcsolódnak a cselekvésekkel, jelentőséget nyernek a szervezet számára. Így a tanulás inkább egy illesztési folyamat, mintsem de novo szintézis. Amellett, hogy az idegtudományi kollégáktól és sokan másoktól is pozitív visszajelzéseket kaptam könyvem hatásáról, becses bónusz volt, hogy a könyvem elnyerte az Amerikai Kiadók Szövetségének 2020-as Próza-díját is.