Időnként előfordul, hogy a szemünk (valójában az agyunk) trükközik velünk. A legismertebb illúziók közé tartozik a látszólagos mozgás vagy a phi-jelenség. A legegyszerűbb változatban a képernyő két különböző pontján két kis labda váltakozva felvillan rövid időközönként (mondjuk 60 ms-ként). Minden ember, és nagy valószínűséggel más emlősök is, egyetlen labdát látnak oda-vissza mozogni a két pont között, noha a képernyőn semmiféle mozgás nem történik.1 Ha a két labda ráadásul eltérő színű, akkor azt is tapasztaljuk, hogy hirtelen színváltozás történik a labda két pont között illuzórikusan megtett útja közepén. Ez nagyon érdekes, mert a színváltozást körülbelül 25 ms-mal a második szín tényleges felvillanása előtt érzékeljük.2 Hogyan léphet fel ez a percepciós effektus a fizikai kiváltó oka előtt? A phi-jelenség az elmúlt évszázad során erősen foglalkoztatta a filozófusokat és a pszichológusokat, és számos magyarázatot kínáltak rá. Bár a részletekben nem értenek egyet – például abban, hogy az elme generálja-e a mozgást a hiányzó darabok kitöltésével, vagy hogy a pontok közötti látszólagos mozgás visszamenőlegesen jön-e létre, valahogyan visszavetítve az időben –, de szinte az összes elmélet a tudatot hívja segítségül. A tudat az explanans, a magyarázó fogalom, nem pedig a megmagyarázandó jelenség.