Legalább kétféleképpen lehet megkülönböztetni a saját mozgásunk által keltett szenzoros ingerlést a környezetünk valós mozgásától. Az elsőt nevezhetjük adaptív szűrésnek, amelyre a tücsköknél találunk példát. Próbáltak már elkapni egy ciripelő tücsköt? A tücskök nagyon hangosan ciripelnek, de ha feléjük mozdul az ember, érzékelik a mozgást, és azonnal elhallgatnak. Ezen okból Japán vidéki gazdái tücsköket használtak őrszemként, hogy megvédjék a tanyájukat. Kis ketrecekbe helyezték őket, ahol az éjszaka sötét óráiban ciripeltek, kivéve akkor, ha valami mozgást érzékeltek. A hirtelen beálló csend figyelmeztette a házigazdát.1 A tücsköknek nincs fülük, de a lábukon egy pár dobhártyaszerű szerv található. Ez a szuperérzékeny szerv képes érzékelni a levegőmolekulák vibrálását (a hangot), amely elsődleges riasztási mechanizmusként szolgál számukra a ragadozók elkerülésére. A hím tücskök a hallgatózás mellett „énekelnek” is; vagyis a szárnyukon van egy reszelő/kaparó rész, amely összedörzsölve hangos ciripelő hangot kelt. A 100 decibeles ciripelésük többszörösen hangosabb, mint az ember lépteinek hangja, a tücsök a ciripelése közben mégis éberen képes hallgatózni. Az agya ellensúlyozza a hangképzés során keletkező hallási, proprioceptív és mechano-receptív információk tömeges beáramlását, azáltal, hogy a hangképzéssel szinkronban bekövetkező kisülésekkel gátolja a hallásközpont neuronjait. Figyelemre méltó, hogy a tücsök agyában ezen előrecsatoló jelzésért felelős mechanizmusokat egyetlen gátló neuron hajtja végre. Amikor ez a járulékos kisülésért felelő neuron aktív, szelektíven gátolja a hallóneuronoknak a tücsök által keltett ciripelésekre adott válaszát. A hallóneuronokból egy kivonó vagy osztó/normalizáló folyamattal (ld. 11. fejezet) eltávolítja a maga által keltett hangos vibrációs jelet, miközben megőrzi a tücsök azon képességét, hogy sokkal halkabb külső ingereket észleljen.2