A szaglás elegáns példája az emlősök aktív érzékelésének. Minden szagláskutató tudja, hogy bármilyen kérdést is vizsgál, a légzés fázisát figyelembe kell venni, mert a légzőmozgás modulálja az észlelést. A szaglászás célja a szaglóanyag optimális mintavétele és a szaglóreceptorokhoz való eljuttatása. A szaglászás egy ritmikus mintázat (másodpercenként 4-10 szippantás), amely turbulenciát hoz létre az orrban, így a szabályos légzés során csak lassan terjedő szagok közvetlenül érintkeznek a receptorral. A szippantás hatására a mintavétel időszakossá válik: belégzéskor hatásos, kilégzéskor pedig csökken vagy hiányzik. De ez még nem minden. A teljes szaglórendszer időben értesül a szaganyag várható érkezéséről a kilégzéssel (vagy még valószínűbb, hogy a belégző motoros akció relaxációjával) induló kisülési jelzés jóvoltából. Noha ennek a jelzésnek a pontos útja és mechanizmusai még nem teljesen ismertek, számos fiziológiai bizonyíték azt mutatja, hogy a szippantási ciklusokkal párhuzamosan az egész rendszer, a szaglási receptor neuronoktól a szagló (piriform) kéregig, ritmikus mintázatokat generál. A szaglóreceptor-neuronoktól a mitrális sejtekig (a szaglógumó fő kimenetéig) minden neuron nagy amplitúdójú membránfeszültség-oszcillációt és a szippantási ciklusokkal szinkron tüskeaktivitást mutat. A szaginformáció jelentését és jelentőségét valószínűleg a szaglókéreg nyeri ki, ahol a piramisneuronok szintén erőteljes, a belégzéshez szorosan kapcsolódó tüskeaktivitást mutatnak.