Buzsáki György

Agyunk belső nyelve

Az agykutatás belülről-kifelé útja


A fizikai navigációtól a mentális navigációig

Amikor kilépünk egy ismeretlen város metróállomásáról egy térképpel a kezünkben, először is megfelelően be kell tájolnunk a térképet. A térképen jelzett északi iránynak a világ északi iránya felé kell mutatnia. Másodszor, meg kell találni magunkat a térképen, vagyis meg kell találnunk a metróállomást. Ezenkívül a térképen lévő függőleges és vízszintes rácsozás (a térképháló) segíthetnek megtalálni a múzeumokat, a szállodát és más fontos helyeket. Harmadszor, távolságkalibrációra van szükség annak meghatározásához, hogy vajon a célpontunk sétatávon belül van-e, vagy jobb lesz, ha taxiba ülünk. Innentől fogva a térképháló segítségével beazonosíthatunk bármely helyet, vagy két tetszőleges hely közötti kapcsolatot. A térkép alapú navigáció alternatívája az volna, ha memorizálnánk az utcanevek hosszú listáját, a megteendő lépések számát, azt, hogy hol merre kell fordulnunk stb. Ez utóbbi stratégia jól működik akkor, hogy egy adott helyről csak néhány másik helyre kell elmennünk. Ha azonban az a cél, hogy bármely helyről bármely másik helyre eljussunk, a térképek felülmúlják az útvonalleírásokat.

Agyunk belső nyelve

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 454 949 9

Az Agyunk belső nyelve kritikus szemmel veszi górcső alá napjaink agykutatását, rákérdezve annak elméleti kereteire. A jelen idegtudomány empirista filozófián alapszik, amely szerint az agy célja a világ érzékelése, reprezentálása és az igazság megismerése. Posztulál egy döntéshozó homunkuluszt észlelésünk és cselekedeteink között. Ezzel szemben az Agyunk belső nyelve azt állítja, hogy az agy alapvető funkciója a cselekvés és annak következményeinek tárolása a túlélés és a jólét szolgálatában. A cél nem az objektív valóság leképzése, hanem a cselekvés lehetséges következményeinek értekelése. Csakis a cselekedetek biztosíthatják es magyarázhatják az érzékletek relevanciáját. A „belülről kifelé” modellben nem az érzetek tanítják az agyat és építik fel neuronális köreit, hanem az előre konfigurált és önszerveződő dinamikával rendelkező agy korlátozza, hogy miként látjuk a világot es hogyan cselekszünk. Újonnan konstruált kapcsolatok helyett a tapasztalás közben velünk született neuronális minták sokaságából választ az agy. A „belülről kifelé” modell egy alternatív stratégiát kínál a kognitív képességek magyarázatára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/buzsaki-agyunk-belso-nyelve//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave