Az entorhinális rácsmintázatokkal ellentétben a hippokampális neuronok rendkívül rugalmas, térhangolt mintázatokat, úgynevezett helymezőket jelenítenek meg. Jellemzően egy adott környezetben a piramisneuronok túlnyomó többsége néma, a maradék pedig egyetlen helymezőt alkot, vagyis egy ilyen neuron csak akkor válik aktívvá, amikor az állat a vizsgálóberendezésben egy adott helyre érkezik. John O'Keefe e reakció miatt nevezte el őket helysejteknek. A helymezők mérete kicsi a hippokampusz dorzális részén, és a ventrális pólus felé növekszik, összhangban a topográfiailag kapcsolódó mediális entorhinális kéreg rácsméretének növekedésével. A hippokampális neuronok diszkrét helymezői ezért sokkal specifikusabb információt hordoznak, mint az entorhinális rácssejtek. Az egyedi helyekre specializálódó helysejtek nagy populációja megbízható térképet biztosít, és hűen leköveti az állat helyzetét a környezetében.1 Meglepő módon azonban az entorhinális rácstérképpel ellentétben a hippokampális térkép nem statikus. Ha az állat egy másik környezetbe kerül, más helysejtek csoportja válik aktívvá. Az egyik környezetben a szomszédos helyneuronok térbeli kapcsolata nagyon eltérő lehet egy másik környezetben mutatottól. Például egy olyan helysejtpár, amely a padló szomszédos darabjait reprezentálja az egyik berendezésben, elnémulhat a másikban, vagy előfordulhat az is, hogy csak az egyikük marad aktív, de egy másik helyen. Ha mindketten továbbra is tüzelnek, a két labirintusban eltérő lehet a távolság a preferált tüzelési helyeik között. Így minden egyes környezetet az aktív helysejtek és a helymezők egyedi kombinációja reprezentál.2 A vizsgálóberendezésben vagy a teljesítendő feladat változóiban bekövetkezett látszólag csekély változtatások is erőteljesen megváltoztathatják a hippokampális helysejtek tüzelési mintázatát.