Buzsáki György

Agyunk belső nyelve

Az agykutatás belülről-kifelé útja


Szemantikus emlékezet

Az egocentrikus epizodikus emlékek megfigyelőfüggő voltával ellentétben a szemantikus tudás megfigyelőtől független.1 A szemantikus emlékezet a környező világ tárgyait, tényeit és eseményeit az időbeli kontextustól függetlenül határozza meg, hasonlóan ahhoz, ahogyan a helysejtek és a rácssejtek explicit módon meghatározzák a pozíciók koordinátáit a térképen. A fizikai és a mentális navigáció közötti mély rokonságot a görög szónokok gyakorlata is szemlélteti. Ők úgy memorizálták a beszédeiket, hogy elképzelték, hogy a házuk különböző szobáit járják végig, és minden szobában egy-egy adott témát helyeztek el. A profi jazz-zenészek ugyanígy egy hangjegyekből álló tájat képzelnek el maguk körül, és egy előre megtervezett útvonalon navigálnak a koncert során.

Agyunk belső nyelve

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 454 949 9

Az Agyunk belső nyelve kritikus szemmel veszi górcső alá napjaink agykutatását, rákérdezve annak elméleti kereteire. A jelen idegtudomány empirista filozófián alapszik, amely szerint az agy célja a világ érzékelése, reprezentálása és az igazság megismerése. Posztulál egy döntéshozó homunkuluszt észlelésünk és cselekedeteink között. Ezzel szemben az Agyunk belső nyelve azt állítja, hogy az agy alapvető funkciója a cselekvés és annak következményeinek tárolása a túlélés és a jólét szolgálatában. A cél nem az objektív valóság leképzése, hanem a cselekvés lehetséges következményeinek értekelése. Csakis a cselekedetek biztosíthatják es magyarázhatják az érzékletek relevanciáját. A „belülről kifelé” modellben nem az érzetek tanítják az agyat és építik fel neuronális köreit, hanem az előre konfigurált és önszerveződő dinamikával rendelkező agy korlátozza, hogy miként látjuk a világot es hogyan cselekszünk. Újonnan konstruált kapcsolatok helyett a tapasztalás közben velünk született neuronális minták sokaságából választ az agy. A „belülről kifelé” modell egy alternatív stratégiát kínál a kognitív képességek magyarázatára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/buzsaki-agyunk-belso-nyelve//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave