Az agyi oszcillátorok szelekciós és felerősítő tulajdonságainak szembetűnő példája az, ahogyan a beszédre válaszolnak. Az emberi beszéd ritmusa figyelemre méltóan hasonló az összes beszélt nyelven, és az agyunk úgy van beállítva, hogy hatékonyan kövesse és kinyerje ezeket az információkat. A megváltozott beszédritmusról bármely nyelven könnyen felismerjük, ha egy személy dadog vagy beszédfogyatékos. A beszéd úgynevezett prozódiai sajátosságai, mint az intonáció, a hangsúly és a szünet, egyénről egyénre változnak, ugyanakkor vannak minden embernél fellelhető közös vonásaik is: 0,3/s és 2/s közé esnek (ez a delta-hullámsáv).1 A szótagok szintén elég ritmikusan ismétlődnek, másodpercenként 4-8-szor (ez a théta-hullámsáv), míg a fonémákat és a gyors átmeneteket a 30/s és 80/s közötti frekvenciasáv (vagyis a gamma-hullámsáv) jellemzi. Az agyi oszcillációk két jellegzetes vonása megkönnyítheti a hierarchikusan szervezett folytonos beszéd kiszűrését. Az első vonás a beszéd és az agy natív ritmusfrekvenciái közötti megfelelés. Ezek keresztfrekvenciás fáziscsatolása felerősítheti a hangjellemzőket és elősegítheti a beszédkomponensek szegmentálását. A második vonás az, hogy a neuronális oszcillátorok képesek visszaállítani a fázisukat, és ezáltal hatékonyan nyomon tudják követni a kváziritmikus beszélt nyelv időbeli jellemzőit.